Téli olimpia: Peking új korszakot nyit a téli sportok számára – Bach

Vágólapra másolva!
2022.02.03. 08:34
null
Bach elégedett (Fotó: AFP)
A pekingi olimpia biztonságos és kitűnő lesz, miközben új korszakot nyit globálisan a téli sportok számára – jelentette ki az MTI beszámolója szerint Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke csütörtökön, egy nappal a hivatalos megnyitó előtt.

„A szervezőbizottság kiváló munkájának köszönhetően minden a helyére került a biztonságos és kiváló téli olimpia megrendezéséért” – fogalmazott Bach a NOB ülésén. Hozzátette: a mostani játékokkal új korszak kezdődik a téli sportok számára.

Hszi Csin-ping kínai elnök videóüzenetében hangsúlyozta, hogy a világ most Kínára figyel, és az ország készen áll a rendezésre.

„A legjobb módon mindent megteszünk, hogy modern, biztonságos és nagyszerű olimpiát adjunk a világnak” – fogalmazott.

Peking az első város, amely nyári (2008) és téli olimpiának (2022) ad otthont.

„A 2008-as »Egy világ-egy álom« szlogentől a 2022-es »Együtt a közös jövőért« szlogenig Kína aktívan és következetesen vesz részt az ötkarikás mozgalomban, és kitart az olimpiai szellem mellett” – mondta Hszi.

A kínai szervezőknek a koronavírus-járvány miatt speciális feladatokat is el kell végezniük, nem elegendő a közbiztonságra figyelni, hanem egészségügyi szempontokat is figyelembe kell venniük. Különleges és szigorú, úgynevezett zárt buborékrendszert alakítottak ki hetekkel a játékok előtt, amely egészen a paralimpia végig, március közepéig fennáll.

Ehhez nemcsak a napi PCR-tesztelések tartoznak hozzá, hanem az is, hogy aki bekerül a buborékrendszerbe – mert előtte több napon át negatív Covid-teszteket produkált –, csak állandó felügyelet alatt mozoghat, és nem érintkezhet buborékon kívüliekkel.

A játékokon nem lehetnek nézők sem, csak meghívott vendégek.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Fürjes Balázs: Egy nem európai NOB-elnök könnyebben dönthet európai olimpiai helyszín mellett

Egyéb egyéni
2025.03.21. 20:52

Thomas Bach örökös tiszteletbeli NOB-elnök lesz

Egyéb egyéni
2025.03.19. 17:14

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00

Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

Téli sportok
2025.03.17. 21:12

NOB: Thomas Bach szerint orosz álhírkampány állt a bokszolók nemi vitája mögött

Ökölvívás
2025.03.15. 16:45

A távozó NOB-elnök szerint utódjának meg kell őriznie a politikai semlegességet

Egyéb egyéni
2025.02.20. 16:10

Thomas Bach cáfolta a híreket, amelyek szerint a cortinai olimpiai központ nem készül el időben

Téli sportok
2025.02.06. 12:49

A NOB pótolja Gary Hall Jr. Los Angeles-i tűzvészben megsemmisült érmeit

Egyéb egyéni
2025.01.13. 12:44
Ezek is érdekelhetik