Téli olimpia: Jacobellis „pimasz” grabje 16 év után – videó

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.12. 08:58
null
Jacobellis (jobbra) nem volt szívbajos (Fotó: AFP)
Ugyan 16 évet kellett várnia az amerikai Lindsey Jacobellisnek arra, hogy olimpiai bajnok legyen, de aztán három nap alatt már a második aranyérmét is begyűjtötte – és még a show-t is megcsinálta.

Nem volt szívbajos Lindsey Jacobellis. Az amerikai hódeszkás 2006-ban úgy bukta el az olimpiai aranyérmet krosszban, hogy toronymagasan vezetett a fináléban, de az utolsó ugratónál – kicsit nagyképűen – megfogta a deszkáját, mintha csak a félcsőben indult volna. Csakhogy a sors megbüntette, a földre érkezésekor elesett, s mire felkelt, addigra svájci riválisa elsiklott mellette és megnyerte az aranyérmet.

Azóta ötszörös világbajnok, de 16 évet kellett várnia az újabb lehetőségre olimpián: volt, amikor már az előcsatározások során esett ki, és volt, amikor döntőbe jutott, de csak negyedik lett. Most Pekingben viszont eljött az ő ideje és végül szerdán, 36 évesen megszerezte első ötkarikás aranyérmét.

Igaz, nem is mert lenyúlni a deszkára, hogy bemutassa a „grab”-et – legalábbis az egyéni fináléban. Mert a szombati csapatversenyen nem tudta kihagyni a ziccert: olyan „pimasz” volt, hogy meghúzta a dolgot, pedig alaposan szorongatta őt a pjongcsangi bajnok olasz Michela Moioli. Ezúttal nem lett belőle baj, jól sikerült a landolás és aranyérem lett a jutalma.

Az más kérdés, hogy mit szólt volna csapattársa, Nick Baumgartner, ha ezen bukják el a győzelmet…

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Hármas hazai győzelem született Magyarország első FIS-hódeszkaversenyén

Téli sportok
2025.02.25. 11:18

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33

Rövid pályás gyorskorcsolya: Nicky Gooch lett a válogatott vezetőedzője

Téli sportok
2025.02.12. 18:48

Pat Cortina: Meg kell találnunk magunkban az erőt ahhoz, hogy továbblépjünk

Jégkorong
2025.02.11. 07:04

Csak a házigazda németek elleni győzelem ér olimpiai kvótát a magyar női hokiválogatottnak

Jégkorong
2025.02.09. 11:14

Hosszabbításban megvertük az osztrákokat, vasárnap jöhet a döntő ütközet az olimpiai kvótáért!

Jégkorong
2025.02.08. 20:20

Női jégkorong olimpiai selejtező: a németek simán megverték a szlovákokat a mieink csoportjában

Jégkorong
2025.02.08. 17:31
Ezek is érdekelhetik