Téli olimpia: Liu Shaolin olimpiai bajnok lesz Milánóban! – Csang Csing Lina

– Bár még nincs vége az olimpiának, mégiscsak van egy arany- és két bronzérem, mellette pontszerző helyek. Több, mint amire számíthattunk?
– Nagyjából ezt vártam – jelentette ki Csang Csing Lina, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzője. – Az olimpián egyáltalán nem könnyű megtartani a korábban kivívott helyedet, nem egyszerű ugyanazokat az eredményeket hozni, mint más világversenyeken, és az is okozhat nehézséget, hogy két hétig tart. Ez főleg a sportolóknak nehéz, és leginkább mentálisan, hiszen ebben a fél hónapban óhatatlanul hullámvasúton ülsz, van, hogy lent, máskor fent vagy – így azért nem könnyű minden egyes futamon tökéletesen koncentrálni. Úgyhogy én nagyon elégedett vagyok a csapattal, az elért eredményekkel. Az, hogy az első napon a vegyes váltónk bronzérmet szerzett, megalapozta a szereplésünket.

– Akkor mosolygott először itt, Pekingben.
– A bronzérem mellett amiatt voltam igazán boldog, hogy Kónya Zsófia egy napon belül sokat javult. Örültem, hogy segíthettünk neki, és képes volt talpra állni az első, nem éppen jó futása után. Még az sem bántott, hogy ha nem rúgják ki a lábát a fináléban, ez a bronz fényesebb érem is lehetett volna.

– Ha ezt mondja a vegyes váltó kapcsán, mit mond a férfi ezerméteres döntő után történtekről?
– Liu Shaolin nagyszerűen futott egész nap, így a döntőben is, borzasztóan sajnálom, hogy nem olyan végeredmény született ezen a távon, mint amit mi szerettünk volna.

– Mit érzett Shaolin kizárása után: dühöt, csalódottságot, szomorúságot?
– A harag, a düh hasztalan érzés, ráadásul nem változtat az eredményen. Én sokkal jobban aggódtam Shaolin miatt, mert nem tudtam, mekkora rombolást vitt véghez benne döntés, és azt sem, hogy a történteknek milyen hatásuk lesz a későbbiekre. Ő általában lerázza a válláról a terhet, a legnehezebb helyzetekben is képes arra koncentrálni, hogy a legjobb legyen, de az olimpiát Kínában rendezik, a lelátón ülnek kínaiak is, akiknek egy része ugyan szurkol neki, ám a kizárásával mégiscsak a hazaiak versenyzője nyerte meg az aranyérmet – mindez csak hozzátett ahhoz a nyomáshoz, amely általában nehezedik rá. De rendkívül büszke vagyok rá, mert szerintem ezúttal is bizonyított, felállt a padlóról. Ebben segítette az is, hogy mindenki elismerően beszélt a teljesítményéről és a formájáról, s egy-egy nap végén ez legalább annyit számít, mint az érem.

– Azért érmet mégis szereztünk ezen a távon is.
– Shaoang a pozitív koronavírustesztje miatt később csatlakozott hozzánk, az átállás miatt az első napokban még nem volt az igazi, de ahogy telt az idő, egyre javult a teljesítménye, egyre inkább visszaköszönt a fertőzés előtti formája és állapota. Úgy érzem, az ő vállán jóval kisebb volt a teher. Az ezer méteren szerzett bronzérme csodálatos eredmény.

– Megbánta, hogy legalább Liu Shaolint nem léptették vissza ezerötszáz méteren? Ha így döntenek, talán több ereje marad az ötszázra.
– Ez biztosan így lett volna – más országok éltek is ezzel a lehetőséggel, mi nem. Shaolin nagyon jól ment a leghosszabb távon is, viszont az a szám felőrölte minden erejét. Shaoang akklimatizációja ekkorra már a végéhez ért, nagyszerűen vizsgázott ezerötszázon. Amit pedig ötszázon művelt… Tudtam, hogy képes rá, mégis lenyűgözött, mennyire higgadt és tudatos volt az egész versenynap folyamán, pedig jó néhányszor láttam már tőle ilyen versenyzést. Ádó győzelme azt is jelentette, hogy megfeleltünk az elvárásnak, hiszen a pjongcsangi olimpia után itt, Pekingben is aranyat várt tőlünk mindenki.

– Tizenöt évvel ezelőtt ismerte meg a Liu testvéreket. Fel tudja idézni az akkori Shaoangot?
– Nyolcéves volt, nagyon kicsi, emlékszem, a szeme egyből megtetszett, nagyon csillogott. Ő volt az a kisember, aki egyszerűen csak szeretett korcsolyázni, később már keményen edzeni is. Istenem, milyen gyorsan felnőttek…! Ádó nagyon sokat változott, az a sportoló, aki rengeteget dolgozik, hiszen ha már felért a csúcsra, ott is akar maradni. Kevés ennyire alázatos és különleges embert találni a világban – van egy másik is mellette, Shaolin. Hihetetlenül büszke vagyok rájuk. Ha valaki látná őket az edzéseken, lehet, hogy el sem hinné, pedig igaz, rengeteg áldozatot hoznak azért, hogy ott maradjanak a legjobbak között, a legapróbb részletekre is figyelnek, és akár százszor is megismételnek egy mozdulatot, hogy még jobbak legyenek. Előfordult, hogy én már feladtam valamit, nem hittem, hogy sikerül, de Shaolin nem hagyta annyiban, és neki lett igaza. Tényleg büszke vagyok rájuk, évek óta ott vannak a világ élvonalában, de ez csak még keményebb munkára sarkallja őket.

– Bár ezúttal önnek csillog a szeme, és nem is akarom elrontani a kedvét, ám a férfiváltó sikertelen elődöntője mellett mégsem mehetünk el szó nélkül…
– Van egy fiatal versenyzőnk, aki jelenleg a negyedik legjobb magyar rövid pályás gyorskorcsolyázó, viszont neki ez volt az első olimpiája, sőt mivel az ősszel kezdett versenyezni a felnőttmezőnyben, amellett, hogy ismeretlen másoknak, ő sem ismeri a vetélytársakat. Egyszerűen több tapasztalatra van szüksége, hogy még jobb legyen.

– Lehet nagyon jó short trackes Nógrádi Bencéből?
– Igen. Az volt a tervünk, hogy az első helyre rajtolunk az elődöntőben, sajnos Bence az utolsóra került, utána pedig nagyon elfáradt, de nem bánkódunk már azon, hogy így történt. Ha megszerzi a kellő tapasztalatot, ha sokat versenyez a felnőttek között, remek korcsolyázó lesz belőle. Nagyon szeretem ezt a fiút, imádtam, amit a felkészülés során láttam tőle: precíz volt, odafigyelt mindenre, dolgozott becsülettel.

– Ahogyan az egész csapat, és ezt a pekingi eredmények is mutatják. Büszke önmagára is, vagy azok közé tartozik, akik sohasem elégedettek?
– Jaj, olyannak látszom? Mert ez nem jellemző rám, sokszor voltam elégedett, amióta Magyarországon dolgozom – hogy ne lennék az, hiszen az elmúlt években tengernyi érmet gyűjtöttünk. Ráadásul Pjongcsang után Pekingben is szereztünk aranyat, ez amellett, hogy néha még nekem is hihetetlen, csodálatos eredmény.

– Bár a Liu testvérekről beszélt hosszabban is, mondanék négy nevet, mindenki kapcsán csak egyetlen mondatot várok válaszként – azt, ami elsőként az eszébe jut. Kezdjük az újdonsült aranyérmessel.
– Shaoangnak azt kívánom, hogy 2018 és 2022 után 2026-ban is legyen olimpiai bajnok.

– Na, az már valóban hihetetlen lenne! Bár a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatottat ismerve lassan már semmi sem az. A következő Liu Shaolin.
– Shaolin 2026-ban olimpiai bajnok lesz.

– Ha ön mondja… Jászapáti Petra.
– Amellett, hogy nagyon szeretem Petrát, becsülöm is. Nemcsak azért, mert minden versenyen rendszerint a legjobbját hozza, és nagyon jó korcsolyázóvá nőtte ki magát, hanem mert figyel a társaira is. Azt hiszem, a csapategységet neki köszönhetjük a leginkább.

– Akkor most jövök a – szerintem – legnehezebb feladattal: Bánhidi Ákos.
– Ákosról mondjak egy mondatot…? Ugye ezt nem gondolja komolyan?

– Akkor mondjon többet.
– Ákos nagyszerű ember, ha ő nem lenne, a magyar short track sem tartana ott, ahol jelenleg, rólunk pedig nem mondanák azt, hogy a legjobb edzői csapat vagyunk. És tudja, miért vagyunk azok? Mert hiába jövünk más kultúrából, Ákos megért mindent és mindenkit. Lehetünk mi dühösek, boldogok, szomorúak vagy éppen elkeseredettek, nem számít, Ákos észleli, és ennek megfelelően közelít felénk, és áll hozzá a feladatokhoz. Ő az, aki minden szituációt kezel és átlát – az ő szerepe kiemelten fontos a csapatunkban, hiszen ő fogja össze a teljes válogatottat, ha ő nincs… De van, és boldog vagyok, hogy vele dolgozhatok. Arról nem is beszélve, hogy akkor is mindig mellettem van, ha nehéz időszakot élek, ha nehéz helyzetbe kerülök. Ugye megérti, hogy Bánhidi Ákosról nem mondhattam csak egyetlen mondatot?

– Nem lepett meg ezzel a jellemzéssel. Önök viszont rendre meglepnek azzal, hogy látszólag hamar túllépnek a pályán minket ért sérelmeken. Mondja, sohasem utálja meg a short tracket a sajátosságai miatt, egyáltalán, mit szeret leginkább ebben a sportágban?
– Éppen azt, hogy kiszámíthatatlan, itt tényleg sohasem tudod, ki ér oda az első, a második vagy éppen a harmadik helyre. A short trackben minden és bármi megtörténhet – igazi kihívás ez a sportág a felkészülés legapróbb részletétől egészen egy olimpiai döntőig. Én pedig szeretem a kihívásokat. Ha meg lehetne mondani előre, ki lesz a bajnok, abban mi lenne a jó, az izgalmas?!

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)