Téli olimpia: szürreális Peking – olimpia a 22 milliós szellemvárosban

kezdve az átszállásnál már a katari futball-világbajnokság lázában égő, pazar luxusban fürdőző dohai reptér várójában a földön segítőivel síugrópózt imitáló cseh válogatott hölggyel. Az abszurdum műfaja azonban Pekingbe érkezvén teljesedik ki. Hogy a kínai fővárosban drákóian szigorú járványbiztonsági előírások vannak érvényben, az otthoni híradásokból is kiderülhetett, mégiscsak testközelből érzékelve válik teljessé az „élmény”. Az ugyanis, ahogy a repülőgépről a folyosóra kilépve tetőtől talpig fehér szkafanderbe öltözött, a fejet is takaró átlátszó műanyag búrában virító kínai önkéntesek állnak sorfalat és kívánnak az érkezőknek integetve-mosolyogva, vékonyka hangon, hamisítatlan kínai angolsággal istenhozottat és boldog új évet, tényleg a legbizarrabb ZS-kategóriás apokalipszisfilmeket idézi.
Igen, jól olvasták, boldog új évet, hiszen a kínai holdújév 2022-ben éppen érkezésünk napjára, február 1-jére esett, bolygónk egynegyedének az esztendő legnagyobb ünnepével beköszöntött a Tigris éve (az ehhez dukáló narancsszín tigrisfigurákkal és lampionokkal nagyjából mindenütt).
Ez pedig újabb érdekes szituációkat eredményez.

Peking tudniillik nagyjából olyan, amilyennek az ember egy 22 milliós metropoliszt elképzel – már ha egyáltalán el lehet képzelni a gyakorlatban egy több mint kétmagyarországnyi lélekszámú várost. Mindenütt monumentális épületek, hatalmas terek, végeláthatatlan, egymásba fonódó vagy éppen egymást alul-felül keresztező soksávos sugárutak: az ember jelentéktelennek és sokszor elveszettnek érzi magát az óriási forgatagban. A 2008-as nyári olimpiára cirka 36 kilométernyi, 45 ezer tonna összsúlyú acélszerkezetből felhúzott, 220 méter széles, 330 méter hosszú impozáns, gigászi „Madárfészek”-stadion például a megannyi monstre épületszörny között nem is tűnik olyan lélegzetelállítóan hatalmasnak, holott mindenki tudja, hogy valójában nagyon is az (ha bepakolnánk például Budapest közepére, költői túlzással bizonyára olyan érzésünk lenne, mintha a fél várost elfoglalná).

Több mint feltűnő tehát, ha egy ilyen szuperváros kiürül – márpedig az újévi ünnepek és a vírus miatti korlátozások együttes hatására majdhogynem üres. Egyes adatok szerint ilyenkor, a kínai holdújév alkalmából Pekingből és a többi nagy-, illetve kisvárosból (kínai léptékkel mérve a „kisvárosok” is többmilliós népességűként értendők) 4-500 millió (!) munkásember indul útnak vidékre, hogy otthon, családi körben ünnepeljen – bár ebben a konstellációban a vidék fogalma is relatíve nehezen értelmezhető.

A gyakorlatilag kihalt, néhány lézengő autóst, robogós, biciklist leszámítva üres pekingi sugárutak és utcák nyomasztó szellemvárosélményt kölcsönöznek – csak még inkább ráerősítenek a reptéren már megtapasztalt apokaliptikus hangulatra; az embernek gyakran olyan érzése támad, bármelyik pillanatban megjelenhet a végítélet négy lovasa…

Ez az ünnep lecsengésével valószínűleg hamar megváltozik, a téli olimpiára mindenesetre így is nagyon készültek a minden hasonló eseményt nemzeti ügyként kezelő, a világot újra és újra lenyűgözni kívánó kínai szervezők.

A járványügyi és biztonsági előírásokat tényleg a lehető legszigorúbban veszik. Hogy a maszkot sehol sem lehet levenni egy pillanatra sem, alapvetés, emellett az ötkarikás helyszíneket gyakorlatilag hermetikusan lezárták, kordonokkal többszörösen, katonákkal őriztetve, de a kizárólag az újságíróknak fenntartott hoteleket is elzárják a külvilágtól, a kapunál strázsáló rendőrök csak a húszpercenként érkező olimpiai különbuszoknak nyitják ki a kapukat, ezek pedig kizárólag a játékok központja és a szálloda között közlekedhetnek. És magunk között szólva Kína nagyon nem az a hely, ahol az ember fejében akár csak megfordul, hogy mindezek tükrében mégis megkockáztasson kilógni valahogy egy kis városnézésre, mondjuk, az amúgy alig húszpercnyi sétára lévő világörökségi Tiltott Városhoz (amely most duplán tiltottnak minősül…).

Az olimpiai személyzet és az önkénteshadsereg hatalmas létszámú, és hasonlót tapasztalunk, mint amit néhány hónappal ezelőtt a Tokiót megjáró kollégák meséltek: lelkesek, aranyosak, mindig próbálnak valamilyen megoldásra törekedni, még a nyilvánvaló nyelvi akadályok és annak ellenére is, hogy európai szemmel sokszor elképesztően merevek és rugalmatlanok – egyáltalán nem rosszindulatból, pusztán szigorú szabálykövető kultúrájuk és szocializációjuk miatt. Hogy angolul a legtöbben egy kukkot sem beszélnek, aligha újdonság, ám ez roppant mulatságos helyzetkomikumokat szül. Árvai fotóskolléga például a szállodánkban az első reggelink alkalmával (az asztalok egymástól plexifallal elválasztva) vett egy nagy levegőt és megkísérelt angolul ketchupot kérni a virs­lijéhez, naivan azt gondolván, a ketchup azért mé­giscsak viszonylag univerzális kifejezés. Hát, nem: az átlátszó, egész arcot eltakaró „hegesztőmaszkos” felszolgálóhölgy arcára a totális értetlenség ült ki, s azzal a lendülettel már kapta is elő a zsebéből a filléres műanyag tolmácskészüléket, amelybe ha az ember valamit belemond angolul, elméletileg pillanatok alatt lefordítja kínaira a használójának. Maradjunk annyiban, mérsékelt sikerrel: miután hősünk legtisztább és leghangosabb angolságát elővéve elismételte a ketyerének, hogy „ketchup”, a gép karattyolt valamit mandarinul, a kis hölgy arca pedig felragyogott – elégedetten sarkon fordult, hogy aztán kisvártatva diadalittasan visszatérjen – két fa evőpálcikával…

Az extrém elővigyázatossági intézkedésekbe természetesen a mindennapos gyorstesztelés is beletartozik. A félreértések elkerülése végett tisztázzuk, az ilyen-olyan hangzatos híresztelésekkel ellentétben nem bizonyos testnyílásokból veszik a mintát, hanem garatból (a reptéren orr­ból), de ez sem éppen leányálom, a kínai teszterek tudniillik diplomatikusan szólva is alaposak, és – nem tudunk erre szebb kifejezést – öklendezésig turkálnak az ember torkában. Liu Shaolin Sándor találta mondani a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott kedd esti edzése után, hogy ilyen kegyetlen tesztprocedúrákon még sosem kellett átesnie…

A magyar csapat tagjai mindenesetre bizakodók, az átállás gond nélkül ment, a jégminőség jóformán magától értetődően kiváló, és nyilván az is sokat dobhat a hangulaton, hogy szerdán a különös PCR-tesztekkel végül sikeresen megharcoló Liu Shaoang is csatlakozott hozzájuk, aki a frissen megválasztott MOB-elnökkel, Gyulay Zsolttal együtt érkezett.

A Nemzeti Sportot tudósítja: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)