Az első vb-érmes magyar férfi műkorcsolyázó a monumentális építészet barátja volt

Noha olyan kortársakkal rajzolta a nyolcasokat a jégen az 1910-es évtizedforduló környékén mint a sorozatban négyszeres világbajnok Kronberger Lili, a stafétát tőle átvevő, megszakítás nélkül háromszoros vb-győztes Méray-Horváth Opika vagy – külföldi példát is hozva – a tízszer a világ trónjára felülő svéd legenda, Ulrich Salchow, méltatlanul merül feledésbe a magyar műkorcsolyasport első férfi világbajnoki érmese, Szende (Steigenberger) Andor. Életpályája állomásait számba véve nemhogy vele készült interjúra, még hosszabb nyilatkozatára sem leltünk, ezek híján pedig nem bontakozhatott ki előttünk egyénisége – ugyanakkor feltárult kiemelkedő művészi tehetsége, merthogy építőművészként megannyi káprázatos terv került ki a keze alól.

Szende Andor délvidéki zsidó família leszármazottja, nagyapja, Steigenberger Dávid az észak-bánsági Adán, édesapja, József már Makón született, míg ő (1886. április 14.) és két testvére (Ilona, Dezső) Budapesten látta meg a napvilágot. A VII. kerületi állami gimnáziumban tanult (osztálytársa volt az 1936. október és 1938. május között miniszterelnök Darányi Kálmán), majd felvették a Műegyetemre, és tanulmányai mellette aktívan sportolt a MAFC színeiben. Az atlétika volt az igazi terepe, leginkább az ugrószámok, még szűkebben véve a helyből magas- és távolugrás. Kiváló rugókkal áldotta
meg a sors, amit nyilván jól kamatoztatott korcsolyával a lábán. Indult az 1908-as londoni játékokat megelőző hazai olimpiai próbaversenyeken, 1908. június 29-én például 144 centiméterrel állított fel országos rekordot helyből magasugrásban, amit csak tizenkét év múlva döntött meg Nonn János (147cm).

„Szende a 146 cm-t megugrotta, de ráugrott a rúdra, miután még nincs kiforrott stylusa, mint Vadonnak, aki ugrás közben a levegőben megfordul, hogy arccal az elugrás felé essék le. Ha Szende ezt képes lesz elsajátítani, igen szép eredmény várható még tőle. Most még elugrása nem mindig szabályos, gyakran dupláz” – fűzte hozzá a csúcsjavításhoz a Sportvilág.

Műépítészi diplomáját 1909-ben kapta meg, ezt követően Berlinben gyarapított a tudását olyan híres mesterek mellett, mint Bruno Schmitz. Ekkorra már komfortosan érezte magát a jégen is. Első nagy sikereit 1908-ban érte el, amikor is a második helyen végzett a troppaui vb-vel párhuzamosan rendezett nemzetközi juniorversenyen, alig egy hét múltán nyert Davosban. Érdekesség, előbb lett világbajnoki bronzérmes, mint magyar bajnok. Tudniillik itthon még nem vált szét a férfi – és a női szakág, így az 1909. és az 1910. évi országos bajnokságon a nem sokkal korábban második, illetve harmadik világbajnoki címét megszerző Kronberger Lili Szendével küzdött meg a honi elsőségért és mindkétszer nyert is. Szendének csak 1911-ben osztottak lapot, amennyiben a negyedik világbajnoki diadalát arató Kronbergert a január 22-i bécsi női vb és a február eleji magyar bajnokság között eljegyezte Szentgyörgyi Imre, a Budapesti KE helyettes igazgatója. A még mindig csak húszéves ifjú hölgy felhagyott a versenyzéssel, az ob-ra már nem is nevezett, férfi vetélytársa pedig elkönyvelhette első hazai aranyát – egyetlen vetélytárs nélkül... Egy, két, majd újra csak egy riválist maga mögé utasítva sorozatban további három elsőség következett, miközben három világbajnoki harmadik helyig (1910, 1912, 1913) jutott.

„Szabadon választott programja egyike volt a legtartalmasabbaknak és legszebbeknek, itt pedig az a balszerencséje volt, hogy kétszer elbukott. A leghevesebb küzdelem a második helyért folyt Szende és Böckl között, míg végül a helyezési szám döntötte el a versenyt Böckl javára” – számolt be a bécsi vb-n történtekről 1913. február 25-én Az Ujság, amely arra is emlékeztetett, hogy a három héttel korábbi Európa-bajnokságon Szende maga mögé utasította az osztrák Willy Böcklt, és ezüstérmet szerzett.

A világháborúban 1915 elején sorozták be, 1917-ben legfelső elismerést, majd újólagos legfelső elismerést kapott. Bajnokságot nyolc év kihagyással, 1922-ben rendeztek újra, és Szende negyedszer is megvédte címét, ám többször nem indult tétre menő viadalon. Fontos kiemelni, hogy az 1910-es években a sportban elért sikerei mellett csak úgy ontotta magából a szebbnél szebb épületterveket, megannyi pályázaton mérette meg magát, amelyek közül ki is emelünk néhányat: kolozsvári vigadó és városháza (1910), pozsonyi kultúrpalota – Grosz Józseffel közösen (1910), Budapesti Bank Rt. palotája (1911), Tisza Kálmán (most II. János Pál pápa) téri kultúrpalota (1911), jégpalota (1912), új Nemzeti Színház (1913), fővárosi krematórium (1916). Különösen kastélyterveivel hívta fel magára a figyelmet, a Műcsarnok építészeti díját 1927-ben elnyerve így jellemezték stílusát: „Ő a monumentális építészet barátja és az építészeti rajz mestere. Bravúrosan kezeli a szenet és rajzont, de mindig nemes harmóniát és nagyvonalúságot ér el tervein. A Képzőművészeti Társulat építészeti díját nyert művét is itt látjuk, mely reprodukcióban még finomabbá és artisztikusabbá vált. Igen szépek belső térképzései és pompásak bútortervei. Sehol semmi szertelenség, mindenütt nemes architektúra.”

A két gyermeket világra hozó feleségét 1926-ban elvesztő, az 1930-as években megannyi világversenyen pontozóbíróként közreműködő (az 1934-es Eb-n az akkor már hétszeres vb-győztes Sonja Henie-t egyedüliként az osztrák Liselotte Landbeck mögé helyező) Szendéről 1945 után szinte semmit sem tudunk, éppen ezért szigetként emelkedik ki a homályból egy cikk az 1955. február 5-i Magyar Nemzetben. Eszerint a 69. életévében járó építész beadta pályaművét a Lenin-hegy mellett felépítendő moszkvai Pantheonra kiírt tervpályázatra. Többek között kiderül – miközben sportmúltjára még csak nem is utalnak... –, hogy a Lomonoszov Egyetem klasszikus stílusát követte a monumentális építményt megálmodva. (A Pantheon végül csak terv maradt, sohasem épült fel.)

Írásunk apropója Szende Andor ötven évvel ezelőtt, 1972. május 22-én bekövetkezett halála, ugyanakkor bizonytalanná tett minket, hogy csak az olympedia.org internetes oldalon és a rá forrásként hivatkozó angol Wikipedia-szócikkben szerepel a pontos dátum és hely. A magyar források vagy csak a halálozási évet, vagy helyette kérdőjelet tüntetnek fel... Érdeklődésünkre a Budapesti Zsidó Hitközség úgy tájékoztatott, hogy temetői nyilvántartása szerint Szende Andor 1972. május 23-án hunyt el, nyughelye: 7/A parcella, 7. sor, 10-es sírhely. Két gyermeke, Helly és Jancsi sorsáról nem tudunk.