Valijeva négyéves eltiltást kapott, az oroszokat megfosztották az olimpiai bajnoki címüktől

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.29. 16:07
Kamila Valijeva többször is hibázott a kűrben, végül a dobogóról is lecsúszott az olimpián (Fotó: Getty Images)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingvétség miatt négyéves eltiltással sújtotta Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázót.

VALIJEVÁRA MÁR A RÖVID PROGRAM ALATT IS HATALMAS NYOMÁS NEHEZEDETT, ENNEK ELLENÉRE A LEGMAGASABB PONTSZÁMOT KAPTA A PEKINGI TÉLI OLIMPIÁN

 

A KŰRJÉNÉL MÁR NEM TUDTA ELVISELNI A NYOMÁST

 

A 17 éves műkorcsolyázó, Kamila Valijeva versenyzési jogának felfüggesztése 2021. december 25-től érvényes. A lausanne-i testület döntése egyben azt is jelenti, hogy elveszti a 2022-es pekingi téli játékokon elért eredményeit, így a vele győztes orosz csapatot megfosztják az aranyérmétől. A versenyző egyéniben negyedik lett.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) novemberben megerősítette, változatlanul azt akarja, hogy négy évre szóló eltiltást kapjon Valijeva. Álláspontját az után erősítette meg, hogy az orosz műkorcsolyázó doppingügyében – a szeptemberi tárgyalást követően – újabb meghallgatást tartott akkor a CAS választott bírói testülete.

A WADA a maga részéről amellett is kitartott az őszi állásfoglalásában, hogy Valijeva diszkvalifikálásával együtt annak ötkarikás eredményeit törölni kell, így a pekingi olimpián az orosz csapattal elért elsőségét is. A csapatverseny végső sorrendjét az olimpia óta nem hirdették ki.

A CAS végül ilyen értelmű döntést hozott, így Valijeva elmarasztalásával Oroszország elveszíti a csapatversenyben szerzett aranyérmét. A második helyen eredetileg az Egyesült Államok válogatottja végzett, míg a harmadik Japán, a negyedik pedig Kanada volt.

Valijeva kezdettől ártatlannak vallotta magát. A felmentését elérni akaró védői többek között arra hivatkoztak, hogy a sportolónak a Pekingben elvégzett valamennyi doppingtesztje negatívnak bizonyult, emellett a pozitív minta, amelyet 2021 decemberében vettek az orosz bajnokság során, a stockholmi labor késlekedése miatt csak 2022 februárjában vált ismertté, amikor már lezajlott az orosz győzelmet hozó olimpiai csapatverseny. Az is egy érv volt Valijeva mellett, hogy a trimetazidin, amelyet az ominózus esetben kimutattak nála, nem segíti a korcsolyázókat a sportteljesítmény javításába.

Az orosz doppingellenes ügynökség korábban felmentette Valijevát. A CAS viszont azzal indokolta mostani döntését, hogy a műkorcsolyázó nem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy a tiltott szer véletlenül került a szervezetébe, azaz nem szándékosan követte el a doppingvétséget. Egyúttal azt is elvetette a testület, hogy a kora miatt – akkor még csak 15 éves volt – más elbírálás alá esne a felelősséget illetően.

Az érmes helyezések módosítása a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hatáskörébe tartozik. A végrehajtó bizottság legközelebbi tervezet ülése márciusban lesz.

 

Legfrissebb hírek

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:43

A bostoni vb-n olimpiai kvótákat is osztanak a műkorcsolyázóknak

Téli sportok
2025.03.26. 08:59

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
2025.03.25. 17:07

Négy sífutókvótát szerzett Magyarország a jövő évi téli olimpiára

Téli sportok
2025.03.25. 11:53

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

Téli sportok
2025.03.17. 21:12

A FIS továbbra sem engedi az orosz síelők indulását

Téli sportok
2025.03.12. 16:18

Semleges színekben és létszámkorlátozással versenyezhetnek az orosz és a fehérorosz evezősök

Kajak-kenu
2025.03.11. 14:44
Ezek is érdekelhetik