Újabb magyar síző indul a következő szezonban az alpesi világkupában

Vágólapra másolva!
2024.09.02. 13:07
Leitgeb Richárd is indul a vk-n (Fotó: Ski Hungary)
Leitgeb Richárd, aki a 2024–2025-ös szezontól magyar színekben folytatja pályafutását, a következő idénytől indulhat az alpesisí-világkupában.

Az osztrák származású Leitgeb 2017-ben és 2019-ben két arany- és két ezüstérmet nyert az Universiadén, emellett hét világkupaversenyen indult – köztük olyan klasszikusokon, mint Adelboden és Schladming –, 2014 és 2021 között rendszeresen részt vett Európa-kupa-futamokon, legutóbb 2021 áprilisában – tájékoztatta a Magyar Síszövetség hétfőn az MTI-t. 

A következő három évben síedzőként dolgozott, többek között egy éven keresztül edzette az egyik magyar férfi válogatott alpesi versenyzőt. A 30 éves síző három év szünet után tért vissza, augusztusban 11 versenyen vett részt Argentínában, és a Kontinentális Kupán a dobogó tetejére állhatott, ami korábban még magyar sízőnek nem sikerült. Jelenleg a 81. helyen áll a szlalom-világranglistán. 

A magyar szövetség elnöksége „bízik abban, hogy a nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező honosított alpesi síző a magyar alpesisí-válogatott húzóembere lesz”.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik