Hirscher visszatér az alpesisí-vk-idénynyitón

K. B./MTIK. B./MTI
Vágólapra másolva!
2024.10.26. 12:29
Audi FIS Alpine Ski World Cup - Men's Downhill
Marcel Hirscher visszatér (Fotó: Getty Images)
Az osztrákok legendás sízője, Marcel Hirscher bejelentette, hogy – holland színekben – rajthoz áll az alpesisí-világkupa-sorozat söldeni idénynyitójának vasárnapi versenynapján, óriásműlesiklásban.

A 35 éves Hirscher – aki 2019 szeptemberében visszavonult – minden idők legeredményeseb férfi sízője. Olimpián három (két arany, egy ezüst), világbajnokságon 11 (hét arany, négy ezüst) érme van, a világkupában 2012 és 2019 között rekordot jelentően sorozatban nyolcszor nyert, emellett 12-szer végzett szakági pontverseny élén, 67 futamot nyert és 138 versenyen állt dobogóra.

A Nemzetközi Síszövetség (FIS) júliusban úgy döntött, hogy az új szezontól szabadkártyás rendszert vezet be, amely lehetővé teszi a már visszavonult versenyzőknek a vk-részvételt. Hirscher, aki édesanyja szülőhazája, Hollandia színeiben indul Ausztriában, ezt a lehetőséget használja most ki. 

„Nagyon boldog vagyok és egyben nagyon izgatott. A fizikai állapotommal elégedett vagyok, fiatalabbnak érzem magam, mint amikor visszavonultam” – mondta a sportember, aki korábban többször úgy nyilatkozott, nem akar újra versenyezni, idén áprilisban mégis a visszatérés mellett döntött.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik