Milánó 2026: jövő novemberben indul útjára az olimpiai láng

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.11.28. 11:58
Fotó: x.com/milanocortina26
A 2026-os milánói-cortinai téli olimpia szervezői bejelentették, hogy 2025 novemberében indul útnak az olimpiai láng.

Az insidethegames.biz portál szerint 63 nap alatt 12 ezer kilométert tesz meg az olimpiai láng, amely a február 6-i megnyitóig 60 állomást érint, és Olaszország mind a 110 megyéjén áthalad.

A láng jövőre november 26-án indul útnak a görögországi Olümpiából – ahol egy hagyományos ceremónia keretében gyújtják meg –, és a tervek szerint december 4-én érkezik meg Rómába. A fáklyaváltóban pedig nagyjából 10 ezren vesznek majd részt.

A láng útja „A legnagyobb utazás” elnevezést kapta. Karácsonykor Nápolyban, Újévkor pedig Bariban lesz, majd január 26-án, az 1956-os téli játékok megnyitó ünnepségének 70. évfordulóján érkezik meg Cortina D'Ampezzóba, aztán a fáklyaváltó folytatja útját a milánói San Siro Stadionba.

A következő téli olimpiát 2026. február 6. és 22. között rendezik Milánóban és Cortina d'Ampezzóban. A játékokon a nemek egyenlő szereplése lesz a középpontban, csakúgy mint az idén Párizsban rendezett nyári olimpián. A 2900 versenyzőből 1362 női és 1538 férfi lesz a havas-jeges játékokon, ami azt jelenti, hogy a 2014-es szocsi olimpia óta 40-ről 47 százalékra nőtt a női résztvevők száma.

A 2026. március 6. és 15. között sorra kerülő téli paralimpiára február 23-án az angliai Stoke Mandeville-ből indul a láng, amely 12 nap alatt 2000 kilométert tesz meg 500 fáklyahordozóval, mielőtt megérkezne a megnyitóra, melyet a Veronai Arénában rendeznek.

 

Legfrissebb hírek

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
1 órája

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Videó: ez nem lehetett kellemes – 170 km/órával kapta fejbe a labda a dobót

Amerikai sportok
2025.02.21. 17:36
Ezek is érdekelhetik