Negyvenévesen visszatér Lindsey Vonn olimpiai bajnok alpesi síző

Vágólapra másolva!
2024.11.14. 15:05
Lindsey Vonn visszatért (Fotó: Getty Images)
Negyvenévesen visszatér a versenyzéshez Lindsey Vonn olimpiai bajnok és négyszeres összetett világkupa-győztes alpesi síző.

A kétszeres világbajnok amerikai sportoló csütörtökön maga jelentette be, hogy hat évvel az utolsó ötkarikás szereplése és öttel a visszavonulása után újfent csatlakozik az Egyesült Államok csapatához.

A lesikló-specialista, aki októberben ünnepelte a 40. születésnapját, pályafutása során három olimpiai érmet gyűjtött: 2010-ben aranyat nyert lesiklásban és bronzot szuper-óriásműlesiklásban, aztán 2018-ban Phjongcshangban szintén harmadik volt lesiklásban. Világbajnokságokon összesen nyolc érmet szerzett, 82 világkupa-futamgyőzelme pedig sokáig rekord volt a női szakágban, majd honfitársa, Mikaela Shiffrin tavaly januárban megdöntötte ezt a csúcsot. Shiffrin még mindig aktív, s már 97 vk-versenyt nyert meg, ami abszolút rekord a sportágban.

Vonn legutóbb 2019 februárjában versenyzett. Karrierjét többször is hátráltatta sérülés, többek között kar- és lábtörések, térdszalagszakadás, eszméletvesztés.

Az Egyesült Államok sportági szövetsége csütörtökön közölte, hogy a sportoló az elmúlt hónapokban folyamatosan edzett.

„Visszatérni ahhoz, hogy fájdalom nélkül tudjak síelni, egy elképesztő utazás volt. Szeretném a sportággal kapcsolatos tudásomat az amerikai csapatban szereplő csodálatos nőkkel megosztani” – jelentette ki Vonn. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan milyen versenyeken szeretne rajthoz állni.

A következő téli olimpiát 2026-ban rendezik Olaszországban, Milánóban és Cortina d'Ampezzóban.

 

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Odermatt sorozatban negyedszer nyert összetettben

Téli sportok
2025.03.15. 18:18

Úry Bálint és Tóth Zita nyerte meg az óriás-műlesiklást az alpesisí-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:23

Alpesisí-vb: három magyar került be a férfi műlesiklás vasárnapi versenyébe

Téli sportok
2025.02.15. 17:45

Lindsey Vonn és Allyson Felix is bekerült a 2034-es téli olimpia szervezőbizottságába

Téli sportok
2025.02.15. 10:33

Téli EYOF: rögtön két érmet szerzett a magyar csapat!

Téli sportok
2025.02.11. 15:50

Shiffrin poszttraumás stressz-szindrómában szenved

Téli sportok
2025.02.11. 11:10

Váratlan amerikai világbajnoki cím női lesiklásban

Téli sportok
2025.02.08. 16:56

Nem jön össze a Shiffrin, Vonn álomcsapat az alpesisí-vb-n

Téli sportok
2025.02.05. 11:09
Ezek is érdekelhetik