Milánó 2026: indulhatnak a kvalifikációs versenyeken az orosz sízők és hódeszkások

Vágólapra másolva!
2025.12.02. 15:29
Fotó: Getty Images
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) keddi döntése értelmében az orosz és a fehérorosz sportolók indulhatnak a Nemzetközi Sí és Hódeszka Szövetség (FIS) milánói téli olimpiára kiírt kvalifikációs versenyein.

A FIS korábban úgy döntött, hogy semleges színekben sem engedi részt venni a kvalifikációs sorozatban a két ország képviselőit, ezért az orosz és a fehérorosz szövetség 17 sportolóval együtt a CAS-nál támadta meg a határozatot.

A CAS az ítéletében leszögezte, csak azok a sportolók szállhatnak harcba a kvótákért, akik megfelelnek az egyéni, semleges indulókra vonatkozó kritériumoknak, ezeket viszont továbbra is a FIS határozza meg, azaz a testület csak részben adott helyt a beadványnak.

A lausanne-i székhelyű Sportdöntőbíróság októberben hasonló határozatot hozott a szánkósok esetében, miután a nemzetközi szövetség abban az esetben is meghosszabbította az orosz és a fehérorosz versenyzők kitiltását a versenyekről az ukrajnai háború miatt. Ezek a döntések összhangban vannak azzal a szeptemberi NOB-határozattal, amely semlegesként engedélyezte az orosz és a fehérorosz sportolók részvételét a milánói játékokon, ami azt jelenti, hogy az országuk zászlaja nem jelenhet meg és a himnusza sem hangozhat el.

 

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
7 órája

Téli olimpia: Japán legyőzte Franciaországot a női jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
8 órája

Téli olimpia: sztárfellépők a San Siróban a péntek esti megnyitón

Téli olimpia 2026
10 órája

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
11 órája

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
14 órája

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
14 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
Tegnap, 18:11

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
Tegnap, 12:26
Ezek is érdekelhetik