Az északi összetett, amely gyakorlatilag két másik sportág – a síugrás és a sífutás – kombinációja, már az első, 1924-es chamonix-i téli olimpián is a program része volt. Az idők során persze több változáson is átesett, ám az elmúlt két évben több fontosabb módosítás történt a szabályokban, mint az előző nyolc évtizedben összesen.
Kezdetben előbb futottak, és csak utána ugrottak a versenyzők (ennek utóda a tömegrajtos sífutóverseny). A ma is alkalmazott versenyrendszert az 1980-as években találta ki egy norvég versenyző, Gunder Gundersen. A klasszikus, azaz Gundersen-lebonyolítású versenyeken kettőt kellett ugraniuk a versenyzőknek középsáncról, és az ezek után kapott pontszámot számították át másodpercekre. Ezekkel az időkülönbségekkel vágtak neki a 15 km-es sífutótávnak szabad stílusban, s aki először célba ért, az lett a viadal győztese.
A Calgaryban megrendezett 1988-as téli olimpiától már csapatversenyt is rendeztek, 2002-ben pedig a sprint is felkerült a programba – ez utóbbi egy ugrásból (nagysáncról) és 7.5 km-es sífutásból állt. Mindezek ellenére a sportág népszerűsége az utóbbi évtizedben elég sokat csökkent, ezért először újabb szakágakat (tömegrajt, compact, hurricane sprint) próbáltak ki, de ezek nem növelték a nézettséget.
A FIS a gordiuszi csomót azzal vágta át, hogy törölte a szakágakat és a 2008–2009-es idénytől kezdve csak egyetlen szám szerepel a műsorban. Ez a klasszikus Gundersen-lebonyolítás, ám ezen is módosítottak: versenyenként csak egyszer ugranak az indulók és a sífutótávot is 10 km-re csökkentették, ami persze a jobb futóknak kedvez valamelyest.
Még egy fontos változtatás történt, amelyet azonban csak a mostani szezon előtt vezettek be, mégpedig a szélkompenzáció. A résztvevők ugrásának hosszát ugyanis jelentősen befolyásolhatja, hogy szembeszél, hátszél, vagy éppen szélcsend van (előbbi pozitívan, utóbbiak negatívan hatnak). Ennek kiküszöbölésére találták ki ezt a rendszert, amely a szélerősségtől függően ad plusz vagy mínusz pontokat a sportolóknak az ugrás után.
Ezen kívül ha a zsűri verseny közben úgy dönt, hogy változtat az indulókapun, a továbbiakban ezt is pontokkal differenciálják, s nem kell mindenkinek újra ugrania, az olimpián azonban ezt a változtatást nem alkalmazzák majd. Szokatlan, hogy az olimpia idényében ilyen fontos változtatásokat eszközölnek egy-egy sportágban, de ez a lépés a küzdelmek gyorsítása és igazságosabbá tétele érdekében történt. Az más kérdés, hogy így viszont egyáltalán nem feltétlenül az kapja a legtöbb pontot, aki a legnagyobbat ugorja.
A tavalyi libereci világbajnokságon még tömegrajtos és sprintversenyt is rendeztek a Gundersenen és a csapatversenyen kívül, az idei olimpián azonban már csak két Gundersen-lebonyolítású viadal lesz egyéniben. A kettő között az lesz a különbség, hogy míg az egyiken középsáncról, addig a másikon nagysáncról ugranak majd a versenyzők, s ezt követi még aznap a 10 km-es hendikepes sífutóverseny. A síugrásban kapott egy pont a sífutásban négy másodperc időkülönbséget tesz ki. Ez azt jelenti, hogy az a sportoló, aki az ugrására 15 ponttal kevesebbet kap, mint az első szakasz győztese, hozzá képest már csak egy perccel később vághat neki a távnak.
A csapatversenyek során minden nemzetből négyen indulnak. A résztvevők nagysáncról ugranak, s itt pontonként 1.33 másodperc a sífutásra „átültetett” különbség. Mindenki 5 kilométer fut, azaz egy-egy csapat váltórendszerben összesen húszat.
Versenyszám | olimpiai bajnok (2006) | világbajnok (2009) | összetett vk-győztes (2009) |
Gundersen | Georg Hettich (német) | Todd Lodwick (amerikai) | Anssi Koivuranta (finn) |
Sprint | Felix Gottwald (osztrák) | Bill Demong (amerikai) | – |
Csapat | Ausztria | Japán | – |
Versenyszám | Dátum | ugrás | futás |
Gundersen, középsánc | február 14., vasárnap | 19.00 | 22.45 |
Gundersen, nagysánc | február 25., csütörtök | 19.00 | 22.00 |
Csapatverseny | február 23., kedd | 19.00 | 22.00 |