Családtag marad – Burján Csaba vállalja a tettei következményét

– Miért vállalta az interjút?
– Sokan kiálltak mellettem, sokan támogattak, ez is fontos persze, az még inkább, hogy nem akarok bujkálni, eddig sem bujkáltam. Vállalom a tettem minden következményét, és úgy érzem, nekem is meg kell szólalnom ebben a helyzetben. Egyszer mindenképpen, s bár a jövőben sem fogok eltűnni, de magammal akarok foglalkozni, és azzal, hogy végigmenjek azon az úton, amelynek a végén újra ott leszek, ahol az elmúlt években voltam.

– Egy évre eltiltották – mi játszódott le önben, amikor kézhez kapta a Magyar Országos Korcsolyázószövetség etikai és fegyelmi bizottságának határozatát?
– Meglepett az időtartam, rövidebb eltiltásra számítottam. De mivel ismerem a hátteret, tudom, mekkora problémát generált meggondolatlan cselekedetem, elfogadtam a döntést. Mostantól egyetlen feladatom van: előre nézni, és felkészülten visszatérni a jégre.

GYÁVASÁG LENNE, HA ABBAHAGYNÁ

– Megfordult a fejében, hogy abbahagyja?
– Nem, egy pillanatra sem. Szeretem ezt a sportágat annyira, és akarok még bizonyítani annyira, hogy ne így legyen vége. Ha eltörtem volna a lábam, lehet, hogy azt mondom, nem vállalom a szenvedést, a rehabilitációt, ám így, ebben a helyzetben egyértelmű, hogy nem akarom abbahagyni. Elég gyáva viselkedés is lenne.

– Szült önben valamiféle pluszmotivációt a döntés?
– Nagyon motivált vagyok. És lehet, hogy furcsa kijelentés, de valahol szabadságot is ad, hiszen decemberig úgy és akkor edzek, ahogy akarok, vagyis például kipróbálhatok olyan módszereket, amelyeket jónak gondolok. Mindent meg fogok tenni azért, hogy még jobb állapotban, még jobb formában térjek vissza, mint amikor legutóbb lejöttem a jégről.

– Látja maga előtt az utat?
– Két hónapja történt az eset, volt időm gondolkozni… Igen, körvonalazódik az út, egyre inkább látom és tudom, mit is akarok és hogyan tudom megcsinálni. Megvannak a terveim – meg is kell, hogy legyenek, hiszen ebben a sportágban nagyon fontos, milyen lehetőségei vannak az embernek. Az biztos, hogy a jégen mindenképpen kell egy jó csapat. A válogatott nem jöhet szóba az eltiltás miatt, így keresnem kell egyet.

– Figyeli, olvassa a reakciókat a világhálón a fegyelmi döntése kapcsán?
– Nem.

– Sokan súlyosnak tartják az eltiltás mértékét.
– Mondhatnám, hogy köszönöm az emberek szimpátiáját, ám ez semmit sem változtat a helyzeten: néha az embernek el kell fogadnia azt, ami van, arról nem is beszélve, hogy mindig, minden esetben vállalnia kell tette következményeit. A családom és a barátaim mellettem állnak, ennél több nekem nem is kell.

LINA IS VÁRJA A VISSZATÉRÉSÉT

– A csapattársakkal tartja a kapcsolatot?
– Persze! Ott voltam a debreceni Európa-bajnokságon is.

– Furcsa lehetett a palánk külső oldalán állni.
– Az is volt, jobban szeretek versenyezni, mint szurkolni. De szurkoltam. Nem vagyok izgulós típus, most is nyugodtan néztem végig a futamokat, de a férfi váltódöntő utolsó húsz körében igencsak felment a pulzusom, üvöltve biztattam a fiúkat. Az én szememben ők nyertek – kár, hogy elvették tőlük a győzelmet.

– Beszélt a csapat vezetőedzőjével, Linával is?
– Igen. Debrecenben is, korábban is. Úgy érzem, nincs benne semmilyen tüske, sőt, mondta is, hogy várja a visszatérésemet, mert kellek a csapatba, ha a legerősebb sort akarják a jégre küldeni. Ezért dolgozom innentől – minél jobb formában, minél erősebben és minél hamarabb visszatérni a pályára, csak ez lehet a célom.

– Még nem jogerős a fegyelmi döntés, fellebbez?
– Nem. Átgondoltam mindent, és ahogy mondtam, a súlyos büntetést elfogadtam. Dolgozni, bizonyítani akarok.

– Mit tanult ebből az esetből?
– Azt biztosan, hogy a közösségi médiát másként kell kezelnem, eddig én a barátaimmal való kommunikációra használtam, ezt át kellett értékelnem. Megtanultam azt is, hogy olimpiai bajnokként súlya van a szavaimnak, figyelnem kell arra, mit mondok és hogyan. Megtanultam azt is, hogy minden országnak megvannak a szabályai, és megértettem azt is, hogy Ázsiában a posztom egészen más hatásokat vált ki, mint a világ más tájain – arrafelé érzékeny témát érintettem, ma már tudom. Egy életre megtanultam.

MÉG MAGASABBAN VAN A LÉC

– Ugye tudja, hogy kétszeresen is bizonyítania kell, ha le akarja mosni a bélyeget, ha azt akarja, hogy Burján Csabát olimpiai bajnokként emlegessék, mint az esetet megelőzően, ha nem akarja, hogy a nevéhez az a sértő megjegyzés tapadjon a posztjából?
– Ez is a motivációm részét képezi. Tudom, hogy tulajdonképpen elfelejthetem az eddigi eredményeimet. Tisztában vagyok azzal, hogy még magasabban van a léc, de én át akarom ugrani. Még jobb akarok lenni, még jobb eredményeket akarok elérni, mert csak így bizonyíthatom vagy erősíthetem meg, hogy sportoló vagyok. Hibáztam, ez kétségtelen, de szeretném elérni, hogy az eredményeim alapján ítéljenek meg, hogy az eredményeim jussanak az emberek eszébe, ha meghallják a nevemet, ne a hibám.

– Telegdi Attila, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség gyorsasági ágazatának sportigazgatója így kommentálta a büntetését a Nemzeti Sportban: „Burján Csaba felnőtt ember, tudnia kell, hogy súlya van a cselekedeteinek, és vállalnia kell tettének következményeit. Hibázott, ám ettől ő még a mi versenyzőnk, a mi olimpiai bajnokunk. Ha letelik az eltiltása, újra ott lesz a csapatban, és újra együtt megyünk tovább.” Mit üzen ez önnek?
– A teljes korcsolyázócsalád eredménye nemcsak az olimpiai aranyérem, hanem minden további siker. Úgy érzem, továbbra is mindenki családtagként tekint rám, és várnak vissza. Az egyértelmű, hogy ez nehéz időszak, és a következő hónapok sem lesznek könnyűek. Mindannyiunkat büntettek meg gyerekkorunkban. Engem is a szüleim, de ez nem azt jelentette, hogy nem szeretnek, csak ezt kellett tenniük.