Síugrás: történelmi győzelem, ilyen még nem fordult elő

Vágólapra másolva!
2018.11.18. 16:59
null
Klimov nagy napja volt (Fotó: AFP)
A lengyelországi Wislában Jevgenyij Klimov nyerte meg a síugrók első világkupaversenyét a 2018–2019-es szezonban. Ez volt az első győzelme, sőt, ő az első orosz, aki vk-viadalon első helyen végzett.

 

Az új szezonra felértékelődött a selejtező. A szabályváltoztatások után ennek győztese 3000 svájci frankot (844 ezer forint) kap, tehát a legjobbaknak is megéri odatenni magukat, és nemcsak át kell esniük a kötelezőn.

A pénteki selejtezőben Jevgenyij Klimov győzött. Az orosz elsősége nem volt meglepetés, hiszen nagy fölénnyel megnyerte a nyári Grand Prix-sorozatot, az egyik legjobb formában lévő síugró. Kamil Stoch az időjárási körülmények miatt címvédőként és háromszoros olimpiai bajnokként csak a 48. helyen végzett – 50 ugró kvalifikálhatta magát a vasárnapi versenyre.

Stoch aztán megmutatta, hogy szó sincs formahanyatlásról, mert a második helyen zárta az első sorozatot, Klimov mögött mindössze két ponttal lemaradva. A japán Kobajasi Rjoju messze nagyobbat ugrott mindenkinél, ám a 137.5 méteres repülés után letette a kezét a landolásnál, így a zsűri lepontozta. A harmadik hely így is meglett 5.5 pontos hátránnyal az éllovas oroszhoz képest.

A második sorozatban Stoch és Kobajasi sem tudott az élre ugrani, és úgy tűnt, hogy a német Stephan Leyhe mindenkit megtréfál a hatodik helyről. Ám az utolsóként ugró Klimovon nem tudott kifogni. Az orosz az élen maradt, és ezzel megnyerte élete első vk-viadalát, amely egyben az első orosz győzelem is. Klimov korábbi legjobb eredménye egy harmadik hely volt, ezt 2017-ben érte el Innsbruckban a Négysáncversenyen.

A világkupa jövő hétvégén a finnországi Rukában folytatódik két esti versennyel.

SÍUGRÁS, VK-VERSENY, WISLA
NAGYSÁNC (134 méter)

1. Jevgenyij Klimov (orosz) 263.4 pont (1. ugrás: 127.5 méter, 2. ugrás: 131.5)
2. Stephan Leyhe (német) 256.7 (124.5, 130.5)
3. Kobajasi Rjoju (japán) 255.6 (137.5, 127)

Legfrissebb hírek

Sáncrekord kellett a világbajnoki címhez síugrásban

Téli sportok
Tegnap, 19:18

Északisí-vb: a síugrók női csapatversenyében is norvég siker született

Téli sportok
2025.03.01. 20:02

Prevc papírforma-győzelme női normálsáncon az északisí-vb-n

Téli sportok
2025.02.28. 16:29

Négysáncverseny: Daniel Tschofenig nyerte meg az Aranysastrófeát

Téli sportok
2025.01.06. 19:42

Négysáncverseny: Kraft visszavette a vezetést az innsbrucki győzelmével

Téli sportok
2025.01.04. 16:28

Négysáncverseny: osztrák siker Garmisch-Partenkirchenben is

Téli sportok
2025.01.01. 17:10

Négysáncverseny: osztrák uralom az első állomáson

Egyéb egyéni
2024.12.29. 19:52

Négysáncverseny: nem indul a háromszoros győztes

Téli sportok
2024.12.25. 10:58
Ezek is érdekelhetik