Téli olimpia: megvan Wüst történelmi hatodik aranyérme

Vágólapra másolva!
2022.02.07. 11:07
null
Ireen Wüst történelmi aranyérmet szerzett (Fotó: AFP)
A címvédő Ireen Wüst győzelmével ért véget a nők 1500 méteres gyorskorcsolyaversenye a pekingi téli olimpián. A holland klasszis pályafutása hatodik olimpiai elsőségét szerezte meg, ezzel a sportág örökranglistáján utolérte a szintén hat aranyat elérő szovjet Ligyija Szkoblikovát.

A 12. párban induló Wüst nagyon stabil tempót ment, és olimpiai csúcsot elérve átvette a vezetést. Bár a riválisok részidejei a táv elején jobbak voltak, a hajrára elfáradtak. Így a világcsúcstartó japán Takagi Miho is, aki végül a második lett.

Ireen Wüst 2006 óta minden olimpián szerzett érmet az 1500 méteres távon, és most a harmadik alkalommal állhat fel a dobogó tetejére. Összességében ez volt a hatodik aranya, és ezzel beérte a szovjet Ligyija Szkoblikovát az örökranglista élén. A többi érmével (5 ezüst, 1, bronz) pedig már a 35 éves holland számít a sportág legeredményesebb olimpikonjának.

Minden téli sportot számítva Wüst a negyedik legeredményesebb ötkarikás sportolónak számít.

A holland versenyző a legidősebb gyorskorcsolyázó olimpiai bajnok lett, ráadásul ő lett az első sportoló, aki öt olimpián tudott egyéni aranyérmet szerezni.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
GYORSKORCSOLYA
Női 1500 méter

1. Ireen Wüst (Hollandia) 1:53.28 – olimpiai csúcs
2. Takagi Miho (Japán) +0.44
3. Antoinette de Jong (Hollandia) +1.54
4. Szato Ajano (Japán) +1.64
5. Marijke Groenewoud (Hollandia) +1.69
6. Francesca Lollobrigida (Olaszország) +1.92

A téli olimpiák legeredményesebb sportolói
8 arany, 4 ezüst, 3 bronz: Marit Björgen (norvég, sífutó) 2002–2018
8 arany, 4 ezüst, 1 bronz: Ole Einar Björndalen (norvég, sílövő) 1998–2014
8 arany, 4 ezüst: Björn Daehlie (norvég, sífutó) 1992–1998
6 arany, 5 ezüst, 1 bronz: Ireen Wüst (holland, gyorskorcsolyázó) 2006–2022
6 arany, 3 ezüst: Ljubov Jegorova (orosz, sífutó) 1992–1994
6 arany, 2 bronz: Viktor An (dél-koreiai/orosz, rövid pályás gyorskorcsolyázó) 2006, 2014
6 arany: Ligyija Szkoblikova (szovjet, gyorskorcsolyázó) 1960–1964

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: elkészült a bob-, szánkó- és szkeletonpálya

Téli sportok
45 perce

Négy sífutókvótát szerzett Magyarország a jövő évi téli olimpiára

Téli sportok
5 órája

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség egyeztet a profi hokisok olimpiai részvételéről

Jégkorong
2025.03.20. 12:57

Az olaszok között egyre nagyobb a lelkesedés a milánói olimpia iránt

Téli sportok
2025.03.17. 21:12

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 1500 méteren is 12. lett, Stolz arany nélkül maradt a vb-n

Egyéb egyéni
2025.03.16. 14:17

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 12. 1000 méteren a vb-n

Téli sportok
2025.03.15. 17:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: hatodik a női váltó a pekingi vb-n; Liu Shaoang bronzérmes

Téli sportok
2025.03.15. 11:18

Távonkénti gyorskorcsolya-vb: három holland arany pénteken

Téli sportok
2025.03.14. 22:05
Ezek is érdekelhetik