Téli olimpia: ők lesznek rövid pályás gyorskorcsolyázóink ellenfelei

Vágólapra másolva!
2022.02.10. 12:13
null
A magyar váltó balról jobbra: Krueger John-Henry Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor (Fotó: Árvai Károly)
Elkészítették a rövid pályás gyorskorcsolyázók pénteki versenynapjának futambeosztását, ahol három versenyszámban – női 1000 méteren, férfi 500-on és a váltóban – is érdekeltek lesznek a mieink.

Ezek alapján a hölgyek 1000 méteres távján Jászapáti Petrát az utolsó, azaz a 4. negyeddöntőbe sorolták be a koreai Csoj Min Dzsung, a holland Selma Poutsma, az amerikai Kristen Santos és a kanadai Charles Alyson társaságában. A négy futamból az első két helyezett és a három legjobb idő jut még tovább.

A fiúk az 500 méteres táv selejtezőjét futják majd. Közülük elsőként Liu Shaolin Sándornak lesz majd jelenése, rögtön az első futamban, ahol a francia Sébastien Lepape-pal, a japán Kikucsi Kotával és a koreai Li Dzsun Szóval méri össze tudását.

Krueger John-Henry az 5. futamba kapott besorolást, ahol az orosz Konsztantyin Ivlijev, a lett Roberts Kruzbergs és a francia Quentin Fercoq ellenében kell kiharcolnia a továbbjutást.

A 7. futamban Liu Shaoangra a holland Jens van 't Wout, a kínai Szun Long és az izraeli Vladiszlav Bikanov vár. A 8 futamból az első két helyezett és a három legjobb idővel rendelkező versenyző jut a vasárnapi negyeddöntőbe.

A fiúknak még egy jelenésül lesz, mégpedig az 5000 méteres váltó elődöntője, ahol Dél-Korea, az Orosz csapat és elvileg a két sárgalapos Sjinkie Knegt nélkül felálló Hollandia vár a mieinkre. Elméletileg címvédő csapatunk már számíthat a koronavírus-fertőzés miatt később Pekingbe utazó, de menet közben megérkező Varnyú Alexre is. A másik ágon Kína, Kanada, Japán és Olaszország küzd egymással. Itt az első két-két váltó jut a fináléba, a többiek a B-döntőben lesznek érdekeltek.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Short track: Árendás Mihály álma a 2030-as olimpia

Utánpótlássport
2025.02.28. 13:17

Short track: érmes reményekkel várják a magyarok a junior-vb-t

Utánpótlássport
2025.02.26. 16:26

Milánó 2026: szabotázsakció a csúszóközpont építkezésén

Téli sportok
2025.02.22. 13:14

Short track: Olyan volt, mint egy álom – Z. Molnár Natasa az EYOF után

Utánpótlássport
2025.02.19. 09:14

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült

Egyéb egyéni
2025.02.16. 20:21

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra nyolcadik 1000 méteren Milánóban

Téli sportok
2025.02.15. 18:24

Téli EYOF: magyar aranyérem rövid pályás gyorskorcsolya váltóban

Téli sportok
2025.02.15. 12:56
Ezek is érdekelhetik