Kis megszokta a dűnéket

Vágólapra másolva!
2002.06.06. 20:27
Címkék
Az autósoknál a francia Schlesser volt a leggyorsabb a Marokkó-rali második napján, megelőzve a Mitsubishi Dakar-győztes pilótáját, Maszuokát, aki így az összetettben is visszacsúszott a második helyre, a francia autóépítő fenomén mögé. A két magyar páros közül lapzártánkig csak az egyik, a Kis Sándor, Czeglédi Péter duó ért célba, Palik László és Szellem Zoltán valahol a dűnék között rostokolt. Kisék eredménye figyelemre méltó: a 16. helyükkel megelőzték nemcsak a Vk-ranglistát vezető Peterhanselt, hanem még jó néhány neves pilótát. "Szerdán autóztunk életünkben először dűnék között, el is akadtunk, úgyhogy egy órába telt, mire kikecmeregtünk – mondta Kis. – Csütörtökön már sokkal jobban tudtuk kezelni a dűnéket – első nap még csak autóztunk, a másodikon azonban már száguldozni is tudunk. A Nissanon végrehajtott új fejlesztések jól sikerültek, remélem, a továbbiakban sem lesz gond a kocsival.”
Legfrissebb hírek

Kozák Luca és Tóth Anna is nagy izgalmak közepette jutott be az elődöntőbe

Atlétika
5 perce

VIDEÓ: Luke Humphries kilencnyilast dobott a darts PL 5. állomásán Brightonban

Egyéb egyéni
51 perce

El: AS Roma–Athletic Bilbao nyolcaddöntő

Európa-liga
1 órája

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
1 órája

Kl: Koppenhágában nyert a Chelsea, csak ikszelt a Betis, hátrányban a Fiorentina

Európa-konferencialiga
1 órája

Nagy kár az utolsó percekért – hazai vereséggel kezdte a Sopron az Európa-kupa elődöntőjét

Kosárlabda
2 órája

A Veszprém az utolsó pillanatban kikapott a Füchse Berlintől a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Zárt kapus meccsen 13 góllal nyertek női kézilabdázóink Ukrajna ellen

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik