Búcsúzott Venus, Davenport és Mauresmo is

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
Vágólapra másolva!
2003.03.25. 21:23
Címkék
"Nem fogom önöknek elmesélni, mennyit gyakorlom ezt az ütést  mosolygott Meghann Shaughnessy a sajtószobában néhány perccel azután, hogy általános elképedésre legyőzte Venus Williamst.
Mauresmo (képünkön) hiába próbált meg mindent, csak két gémet fogott Rubin ellen
Mauresmo (képünkön) hiába próbált meg mindent, csak két gémet fogott Rubin ellen
Mauresmo (képünkön) hiába próbált meg mindent, csak két gémet fogott Rubin ellen
Mauresmo (képünkön) hiába próbált meg mindent, csak két gémet fogott Rubin ellen
Mauresmo (képünkön) hiába próbált meg mindent, csak két gémet fogott Rubin ellen
Mauresmo (képünkön) hiába próbált meg mindent, csak két gémet fogott Rubin ellen
A Key Biscayne-i szupertorna nyolcaddöntőinek legnagyobb meglepetését szállító amerikainak minden bejött, fenti megjegyzése például arra a nyesett röptéjére vonatkozott, amely a neccről gurult át Venus térfelére. Shaughnessy szenzációsan teniszezett, csupán egyvalamivel akadt gondja: a parti befejezésével. A nyolcadik meccslabdát sikerült értékesítenie, persze, az annalesekben ez nem hagy nyomot, mindössze azt látja majd az utókor, hogy ezen az estén ő volt a jobb. "Nem gondolnám, hogy ezt hamar sikerül megemészteni – vidámkodott a 23 éves amerikai. – Ezekért a pillanatokért érdemes teniszezni. Ezért edzek: egy nagy meccs a centerpályán, az általam oly sokra tartott Venus ellen… Hogy győztem, az elmondhatatlanul boldoggá tesz.”

ATP-torna, a Mesterszéria 2. állomása, Key Biscayne (3.25 millió dollár, kemény pálya)

3. forduló: Agassi (amerikai, 2.)–Nieminen (finn) 6:2, 6:0; Federer (svájci, 4.)–Chela (argentin) 6:1, 3:6, 6:1; Schalken (holland, 14.)– Squillari (argentin) 6:4, 7:5; el-Ajnaui (marokkói, 19.)–Nalbandian (argentin, 10.) 6:3, 4:6, 6:4; N. Lapentti (ecuadori)–Ferreira (dél-afrikai) 6:4, 6:2; Coria (argentin)–Sanguinetti (olasz) 6:3, 7:6; Philippoussis (ausztrál)– Enqvist (svéd) 6:7, 7:6, 6:3; A. Costa (spanyol)–Massu (chilei) 7:6, 6:2

WTA-torna, NASDAQ100 Open, Key Biscayne (2.96 millió dollár, kemény pálya)

Nyolcaddöntô: S. Williams (amerikai, 1.)–Tuljaganova (üzbég) 6:0, 6:4; Shaughnessy (amerikai)–V. Williams (amerikai, 2.) 7:6, 6:1; K. Clijsters (belga, 3.)–Pistolesi (izraeli, 15.) 6:1, 6:1; Henin-Hardenne (belga, 4.)–Weingärtner (német) 6:1, 6:2; Capriati (amerikai, 6.)–Taylor (amerikai) 6:1, 6:0; Bartoli (francia)–Davenport (amerikai, 7.) 6:0-nál Davenport feladta; Rubin (amerikai, 12.)–Mauresmo (francia, 8.) 6:0, 6:2; Dokic (szerb-montenegrói, 9.)–Molik (ausztrál) 6:1, 6:4

ATP-challengertorna, Open di Barletta, Barletta (50 ezer dollár, salak)

1. forduló: Vassallo-Arguello (olasz)–Sávolt Attila (magyar, 8.) 7:6, 7:6
Az elmúlt május óta csupán hetedik mérkőzését elvesztő (négyszer a húgától, Serenától, egyszer-egyszer Maleevától és Clijsterstől kikapó) idősebbik Williams vegyes érzelmeit ecsetelte: "Mindig kiábrándító a vereség, ugyanakkor az is tény: képtelenség az összes meccset megnyerni. Ma jól kezdtem a partit, később viszont képtelen voltam pályára tenni a labdát. Ez persze csak az egyik része a vereségnek: Meghann remekül játszott, olykor szenzációsakat ütött. Egy elbukott találkozó után viszont úgy edzhetek, hogy tudom: még többet és keményebben kell dolgoznom. Azaz semmi különös nem történt, egy kicsit visszaülök az iskolapadba, és aztán megint nekivágok a nagyobb célok elérésének.”
Az eddig izgalmaival egy festés alatt álló nyugdíjasklubot idéző női tornába egyébként nem csupán ez a meccs csempészett vitalitást: Williams mellett egy füst alatt búcsúzott Amelie Mauresmo és Lindsay Davenport is. A francia kolosszust Chanda Rubin lőtte le a pályáról, míg Davenport egy szetten át küszködött – elsősorban combizomhúzódásával –, aztán lenullázva feladta a Marion Bartoli elleni partit (kvázi nem tudta alátámasztani, hogy jogosan szakított eddigi edzőjével, Rick Leachcsel). Bartoli egyébiránt ötmeccses nyeretlenségi sorozatát követően virít mostanság az ötödik Grand Slamnek is nevezett torna negyeddöntőjében, igaz, útja a legcsekélyebb rosszindulattal sem minősíthető rögösnek: először szabadkártyás helyi rakettlengetőt, aztán szerencsés vesztest, később kvaliból felkerült versenyzőt búcsúzatott, most pedig Davenport sántikált le ellene az első játszma után. Ötödjére alkalmasint nehezebb dolga lesz, végtére is Serena Williamsszel találkozik.

Az uraknál kivételesen békésen csordogáltak az események, Andre Agassi a finn Nieminenre rakta fel néhányszor jelképesen a bohócsipkát, avagy a tar géniusz a legjobb úton halad afelé, hogy a miami torna történetében ő legyen a második, aki zsinórban háromszor győz. Ezzel amúgy a családi egyensúlynak kedvezne, elvégre e bravúrt elsőként asszonya, Steffi Graf csinálta meg 1994 és 1996 között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik