Ez lesz Goran utolsó dobása

Ô is ott lesz a hétfőn kezdődő wimbledoni bajnokságon, pályafutása során 15. alkalommal, egyben utoljára: a horvátok 32 esztendős kedvence ugyanis napokon belül befejezi a pályafutását.
"A vállam továbbra is fáj, és már rég nem vagyok az a játékos, akit ismert a világ, de úgy döntöttem, ott kell befejeznem a karrieremet, ahol elkezdődött. Még egy utolsó szereplés Wimbledonban – ez volt a vágyam a visszavonulásom előtt" – hangoztatta a Nyúl becenévre hallgató balkezes klasszis.
Amondó, "mindössze" az első hetet kell túlélnie, mert utána bármi lehetséges ("Különben is, kit érdekel, hogy utána mi történik?!"), amivel csak az a baj, hogy erre igazából nincs túl sok esélye, mert például Lleyton Hewitt-tal már a harmadik fordulóban találkozhat. Habár nála tényleg nem lehet tudni…
Hiszen gondolta volna bárki is, hogy három, egyaránt szívszaggató – természetesen elveszített – döntő után 2001-ben révbe ér a bajnokságon? Ugye, senki? Mégis megcsinálta, méghozzá szabadkártyásként, a két hét során legyőzve három exvilágelsőt (Carlos Moyát, Marat Szafint, a fináléban meg Pat Raftert), egy, azóta a csúcsra érő teniszezőt (Andy Roddickot), no meg a két brit élharcost (Greg Rusedskit és Tim Henmant), a torna két hetében hét mérkőzésen abszolút rekordot jelentő 212 ászt szerválva. A szánalmas kis próbálkozásnak induló kaland minden idők leghihetetlenebb győzelmével zárult. Ilyet tényleg csak ő csinálhat.

Miután a 2001-es döntőben öt gyilkos szettben, az utolsót 9:7-re megnyerve legyőzte Raftert, Ivanisevic különböző sérülései miatt egyszer sem játszhatott Wimbledonban ("Három éve veretlen vagyok itt…"), azóta jószerével havonta megsérült, tavaly például csak azért nem indulhatott a füves pályás Grand Slam-versenyen, mert a tavasszal Miamiban belelépett egy kagylóba, aminek súlyos lábsérülés lett a következménye.
De kivárta a sorát. Úgy fest, az idén semmi sem akadályozza meg a wimbledoni szereplését.
"Ezzel azért még várjunk – figyelmeztet Goran –, mert magamat, illetve a szerencsémet ismerve az ágyból felkelve is képes vagyok megsérülni. Vigyáznom kell magamra. De ez még nem a legroszszabb. Ha ugyanis belegondolok abba, hogy az utolsó meccsem után utoljára megyek a hálóhoz kezet fogni, utoljára hajolok meg, és hogy soha többé nem lépek színre se itt, se máshol, összeszorul a szívem. Nem tudom, mit fogok kezdeni magammal abban a pillanatban."
Biztos elmorzsol néhány könnycseppet. Ô is, mi is. ---- A ---- N