Nadal nem tudta megállítani Federert

Vágólapra másolva!
2006.11.18. 15:20
A világelső Roger Federer jutott be elsőként a döntőbe a férfi teniszezők Mesterek Kupáján, azaz az ATP-világbajnokságon. A svájci klasszis 1 óra 53 perc alatt 6:4, 7:5-re győzte le a 2. helyen kiemelt Rafael Nadalt a sanghaji tornán, így 2003, 2004 és 2005 után az idén idén is finalista. Az a David Nalbandian–James Blake összcsapáson dől el, hogy megismétlődik-e a tavalyi Federer–Nalbandian döntő.
Roger Federer a negyedik mérkőzéslavbdáját használta ki, és már 28 mérkőzés óta veretlen
Reuters
Roger Federer a negyedik mérkőzéslavbdáját használta ki, és már 28 mérkőzés óta veretlen
Roger Federer a negyedik mérkőzéslavbdáját használta ki, és már 28 mérkőzés óta veretlen
Reuters
Roger Federer a negyedik mérkőzéslavbdáját használta ki, és már 28 mérkőzés óta veretlen

Az első helyen kiemelt Roger Federer 6:3-ra szépített az összesítésben Rafael Nadallal szemben, azaz a két kiválóság eddigi kilenc mérkőzése mérkőzése közül most már hármat a világelső nyert meg.

A harmadik sikere a mai napra esett, amikor Sanghajban 6:4, 7:5-re nyert a húszéves mallorcai ellen. A salakspecialista Nadalnak a szőnyegen nem sok esélye volt, az első szettben például jóformán kizárólag azzal volt elfoglalva, hogy vérrel-verejtékkel hozza a saját adogatásait.

Federernek hatszor volt alkalma brékre, de Nadal négyszer sikeresen hárította el a próbálkozását. Más kérdés, hogy ezzel sem ment sokra, a szett ugyanis így – mivel ő maga egyetlen lehetőségével nem tudott élni – 6:4-gyel Federeré lett.

A második felvonásban hasonló volt a helyzet, sőt a svájci olyannyira meggyőzően teniszezett, hogy első adogatásai közül csak minden tizedik után örülhetett pontnak Nadal.

A sportág egyeduralkodójának ötször volt alkalma elnyerni a hispán szervagémjét, de a rivális sokszor megcsodál szívóssága és akaratereje miatt csak egyszer sikerült neki.

Ugyanakkor megint ez volt az a brék, amely döntött, s végül hét perc híján két óra után Federer emelhette a magasba a kezét.

MESTEREK KUPÁJA, SANGHAJ (4,45 MILLIÓ DOLLÁR, SZŐNYEG):

ELŐDÖNTŐ:
Federer (svájci, 1.)–Nadal (spanyol, 2.) 6:4, 7:5
Legfrissebb hírek

Tenisz: Alcaraz sima vereséggel kezdte szereplését a torinói vb-n

Tenisz
2024.11.11. 16:57

Tenisz: Nadal könnyedén nyert a történelmi meccsen Madridban

Tenisz
2024.04.25. 19:05

Nehezen indult a sprintfutam Verstappennek, ám végül magabiztos győzelmet aratott

F1
2024.04.20. 05:45

Tenisz: Alcaraz óriási meccsen verte meg Nadalt Las Vegasban – videók

Tenisz
2024.03.04. 09:15

Tenisz: Rafael Nadal újra megsérült, kihagyja az Australian Opent

Tenisz
2024.01.07. 10:45

Tenisz: Nadal három meccslabdáról bukott, kikapott Brisbane-ben

Tenisz
2024.01.05. 14:58

Tenisz: Nadal hengerelt, és bejutott a negyeddöntőbe Brisbane-ben

Tenisz
2024.01.04. 11:52

Tenisz: Büszke vagyok arra, hogy visszatértem – Nadal

Tenisz
2024.01.02. 13:25
Ezek is érdekelhetik