Roger Federer saját magának tette nehézzé az utolsó szettet

Vágólapra másolva!
2007.05.30. 22:10
A világelső Roger Federer három játszmában legyőzte a Ascionét a francia nyílt teniszbajnokság második körében. A svájci klasszis az első két szettet könnyedén nyerte meg, azonban ellenfele a harmadik felvonásban rövidítésre kényszerítette őt.
Roger Federernek az utolsó szettben küzdenie kellett
Roger Federernek az utolsó szettben küzdenie kellett
Roger Federernek az utolsó szettben küzdenie kellett
Roger Federernek az utolsó szettben küzdenie kellett

Federer nagyszerűen kezdett, és esélyeshez méltóan hozta is az első játszmát 6:1-re meg is nyerte. A második felvonásban is meglátszott a két játékos közti hatalmas különbség, és ezt a szettet a svájci 6:2-re nyerte.

A harmadik játszma előtt mindenki azt hihette, hogy a világelső hamar megnyeri az utolsó felvonást is, de ez nem így történt.

A szett elején a kiváló játékos brékelt, és 3:1-re vezetett is, de ekkor Ascione valamitől feltámadt – vagy éppen Federer érezte zsebben a mérkőzést – és felzárkózott, sőt kiharcolta a rövidítést is.

A tie break-ben is szinte ugyanaz zajlott le mint az egész játszmában.

Federer már 6-3-ra vezetett, és csak egyetlen pont kellett volna neki a mérkőzés megnyeréséhez, azonban francia riválisa kiegyenlített, sőt 7-6-ra átvette a vezetést, és adogathatott a Szettért is is.

A világelső azonban összeszedte magát és végül 10-8-ra megnyerte a rövidítést, és egyben a mérkőzést is.

Federer a harmadik fordulóban az olasz Potito Starace ellen lép majd pályára.

A Hazai közönség egyik nagy kedvence a francia Gael Monfils rosszul kezdett a tizennyolcadik helyen kiemelt Juan Ignacio Chela ellen, és az első szettet el is bukta, majd hirtelen magára talált, és a következő három szettet könnyedén nyerte meg.

A sírból hozta vissza a meccset Edouard Roger-Vasselin a Fernando Gonzalezt búcsúztató Stepanek ellen.

Három játszma után ugyanis a cseh versenyző 2:1-re vezetett, és a harmadikat 6:0-ra nyerte. Roger-Vasselin azonban nem tört össze, és a neggyedik és ötödik szettet egyaránt 6:4-re megnyerte, és a harmadik fordulóba lépett.

FRANCIA NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG (ROLAND GARROS)

2. FORDULÓ
Federer (svájci, 1.) - Ascione (francia) 6:1, 6:2, 7:6
Starace (olasz) - Berlocq (argentin) 6:2, 6:4, 6:2
Ferrero (spanyol, 17.) - Koubek (osztrák) 6:4, 7:5, 6:3
Juzsnyij (orosz, 13.) - Lapentti (ecuadori) 6:3, 6:0, 6:4
Robredo (spanyol, 9.) - Konstantinosz Economidisz (görög) 6:4, 7:5, 6:4
Tipszarevics (szerb) - Szafin (orosz, 22.) 6:4, 6:4, 7:5
Volandri (olasz, 29.) - Vassallo Argüello (argentin) 7:6, 7:5, 6:2
Davigyenko (orosz, 4.) - Eschauer (osztrák) 7:5, 6:3, 6:1
Llodra (francia) - Almagro (spanyol, 32.) 2:6, 6:2, 6:7, 6:4, 6:4
Monfils (francia) - Chela (argentin, 18.) 3:6, 6:3, 6:3, 6:1
D. Nalbandian (argentin, 15.) - Navarro Pastor (spanyol, sel.) 7:5, 6:4, 6:4
Vliegen (belga) - Gasquet (francia, 11.) 7:6, 6:3, 6:1
Canas (argentin, 19.) - Bolelli (olasz) 6:4, 6:3, 6:3
Monaco (argentin) - Melzer (osztrák, 27.) 6:2, 6:3, 6:2
Roger-Vasselin (francia) - Stepánek (cseh) 3:6, 6:1, 0:6, 6:4, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik