Wimbledon: Wawrinka és Federer is simán nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 16:58
null
A hétszeres wimbledoni győztes Federer simán vette az első akadályt (Fotó: Action Images)
Sima sikerrel kezdte a wimbledoni férfi teniszbajnokságot a két svájci klasszis, Stanislas Wawrinka és Roger Federer is szettveszteség nélkül hozta le a saját meccsét Joao Sousa, illetőleg Paolo Lorenzi ellen. Rafael Nadal elbukta az első szettet, ám fordítani tudott Martin Klizan ellen.

 

Federer ráadásul csupán öt játékot vesztett az egész meccs alatt, így az olasz Lorenzinek egy játszmára való gém sem jött össze.

Egy másik volt ranglistavezető (és szintén wimbledoni tornagyőztes), Lleyton Hewitt is sikerrel vette az első kanyart, a lengyel Michal Przysiezny egy szettet még elcsípett – az ausztrál játékos hét játszmalabdáját is hárítva, 16–14-gyel húzta be a rövidítést –, de fordítani már nem tudott. Hewitt ellenfele a második körben szintén egy lengyel lesz, a 15. helyen kiemelt Jerzy Janowicz, aki ötszettes mérkőzésen múlta felül Somdev Devvarmant.

Befejezte tegnap elkezdett meccsét Jo-Wilfried Tsonga is, bár sokáig nem tartott, tekintve, hogy csupán egy adogatóját kellett lejátszania 6:1, 3:6, 3:6, 6:2, 5:4 után…

Rafael Nadal szetthátrányból fordított a szlovák Martin Klizan ellen. A két játékos korábban egyszer találkozott egymással, és meglepetésre a tavalyi Roland Garros 2. fordulójában Klizan megnyerte az első szettet. Most is így tett a pozsonyi születésű és lakhelyű teniszező, ám a következő három játszma újra Nadalé lett (ráadásul ugyanúgy 4:6, 6:3, 6:3, 6:3-as végeredmény született, mint az első meccsükön), a spanyol tehát elkerülte a korai búcsút, nem mellesleg megszerezte karrierje 700. győzelmét. Ez rajta kívül eddig csak tíz férfi teniszezőnek sikerült. Következő ellenfele Lukás Rosol lesz, aki 2012-ben a második körben búcsúztatta Wimbledonban.

A hölgyeknél Serena Wiliams, Marija Sarapova, Agnieszka Radwanska és Eugenie Bouchard is sikerrel vette az első kört.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (25 000 000 font, fű)
EGYES, 1. FORDULÓ

Tsonga (francia, 14.)–J. Melzer (osztrák) 6:1, 3:6, 3:6, 6:2, 6:4
Querrey (amerikai)–Klahn (amerikai) 6:7, 6:4, 6:1, 7:5
Wawrinka (svájci, 5.)–Sousa (portugál) 6:3, 6:4, 6:3
Lu jen-hszün (tajvani)–Nedovjeszov (kazah) 6:4, 4:6, 6:4, 1:6, 6:1
Reister (német)–Russell (amerikai) 6:4, 6:4, 6:7, 4:6, 7:5
Istomin (üzbég)–Turszunov (orosz, 32.) 7:5, 6:4, 3:6, 6:2
López (spanyol, 19.)–Szugita (japán) 7:6, 7:6, 7:6
Pavic (horvát)–Falla (kolumbiai) 6:4, 6:3, 7:5
J. Nieminen (finn)–Delbonis (argentin) 6:3, 7:6, 7:5
Isner (amerikai, 9.)–Smethurst (brit) 7:5, 6:3, 6:4
Janowicz (lengyel, 15.)–Devvarman (indiai) 4:6, 6:3, 6:3, 3:6, 6:3
Hewitt (ausztrál)–Przysiezny (lengyel) 6:2, 6:7, 6:1, 6:4
Mannarino (francia)–Riba (spanyol) 6:2, 6:3, 6:4
Robredo (spanyol, 23.)–Lacko (szlovák) 7:6, 1:6, 6:2, 6:4
Granollers (spanyol, 30.)–Mahut (francia) 6:4, 7:6, 6:7, 6:4
Giraldo (kolumbiai)–Gimeno-Traver (spanyol) 6:1, 7:5, 6:0
Müller (luxemburgi)–Benneteau (francia) 6:4, 7:6, 7:6
Federer (svájci, 4.)–Lorenzi (olasz) 6:1, 6:1, 6:3
Raonic (kanadai, 8.)–Ebden (ausztrál) 6:2, 6:4, 6:4
Sock (amerikai)–Herbert (francia) 6:7, 6:2, 7:6, 6:4
Kubot (lengyel)–Struff (német) 7:6, 6:4, 6:4
Lajovics (szerb)–García-López (spanyol, 28.) 7:6, 6:2, 3:6, 3:6, 6:3
Kohlschreiber (német, 22.)–Sijsling (holland) 6:4, 6:4, 6:2
Bolelli (olasz)–Ito T. (japán) 7:5, 7:6, 3:6, 7:6
Kudla (amerikai)–Ilhan (török) 7:6, 6:4, 4:6, 7:5
Nisikori (japán, 10.)–De Schepper (francia) 6:4, 7:6, 7:5
Gasquet (francia, 13.)–Duckworth (ausztrál) 6:7, 6:3, 3:6, 6:0, 6:1
Kyrgios (ausztrál)–Robert (francia) 7:6, 7:6, 6:7, 6:2
Vesely (cseh)–Estrella (dominikai köztársaságbeli) 5:1
Monfils (francia, 24.)–Dzsaziri (tunéziai) 7:6, 7:5, 6:4
Dancevic (kanadai)–Karlovic (horvát, 29.) 6:4, 7:6, 7:6
Kukuskin (kazah)–Szela (izraeli) 6:4, 6:4, 6:4
Rosol (cseh)–Paire (francia) 6:3, 3:6, 7:6, 6:4
Nadal (spanyol, 2.)–Klizan (szlovák) 4:6, 6:3, 6:3, 6:3
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Stepánek (cseh)
Simon (francia)–Haase (holland)
Juzsnij (orosz, 17.)–Wang (tajvani)
Querrey (amerikai)–Tsonga (francia, 14.)
Gulbis (lett, 12.)–Sztahovszkij (ukrán)
Chardy (francia)–Matosevic (ausztrál)
Cilic (horvát, 26.)–Haider-Maurer (osztrák)
Tomic (ausztrál)–Berdych (cseh, 6.)
Murray (brit, 3.)–Rola (szlovén)
Hernych (cseh)–Bautista-Agut (spanyol, 27.)
K. Anderson (dél-afrikai, 20.)–Roger-Vasselin (francia)
Pütz (német)–Fognini (olasz, 16.)
Dimitrov (bolgár, 11.)–Saville (ausztrál)
Becker (német)–Dolgopolov (ukrán, 21.)
L. Mayer (argentin)–Bagdatisz (ciprusi)
Kuznyecov (orosz)–Ferrer (spanyol, 7.)
Wawrinka (svájci, 5.)–Lu jen-hszün (tajvani)
Reister (német)–Istomin (üzbég)
López (spanyol, 19.)–Pavic (horvát)
J. Nieminen (finn)–Isner (amerikai, 9.)
Janowicz (lengyel, 15.)–Hewitt (ausztrál)
Mannarino (francia)–Robredo (spanyol, 23.)
Granollers (spanyol, 30.)–Giraldo (kolumbiai)
Müller (luxemburgi)–Federer (svájci, 4.)
Raonic (kanadai, 8.)–Sock (amerikai)
Kubot (lengyel)–Lajovics (szerb)
Kohlschreiber (német, 22.)–Bolelli (olasz)
Kudla (amerikai)–Nisikori (japán, 10.)
Gasquet (francia, 13.)–Kyrgios (ausztrál)
Vesely (cseh)–Monfils (francia, 24.)
Dancevic (kanadai)–Kukuskin (kazah)
Rosol (cseh)–Nadal (spanyol, 2.)

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Wozniacki (dán, 16.)–Peer (izraeli) 6:3, 6:0
A. Radwanska (lengyel, 4.)–Mitu (román) 6:2, 6:1
V. Williams (amerikai, 30.)–Torró-Flor (spanyol) 6:4, 4:6, 6:2
Larcher De Brito (portugál)–Kuznyecova (orosz, 28.) 3:6, 6:3, 6:1
Garcia (francia)–Errani (olasz, 14.) 2:6, 7:6, 7:5
Lepchenko (amerikai)–Pironkova (bolgár) 6:7, 6:2, 6:2
S. Williams (amerikai, 1.)–Tatishvili (amerikai) 6:1, 6:2
Scheepers (dél-afrikai)–McHale (amerikai) 6:3, 6:3
Cetkovská (cseh)–Jaksics (szerb) 6:2, 4:6, 7:5
Cornet (francia, 25.)–Schmiedlová (szlovák) 4:6, 6:4, 6:2
Petkovic (német, 20.)–Piter (lengyel) 6:1, 6:4
Begu (román)–Razzano (francia) 1:6, 6:4, 7:5
Soler-Espinosa (spanyol)–Govorcova (fehérorosz) 6:2, 6:3
Bouchard (kanadai, 13.)–Hantuchová (szlovák) 7:5, 7:5
Kerber (német, 9.)–U. Radwanska (lengyel) 6:2, 6:4
Watson (brit)–Tomljanovic (horvát) 6:3, 6:2
Domínguez-Lino (spanyol)–Martic (horvát) 6:0, 6:1
Flipkens (belga, 24.)–Paszek (osztrák) 6:4, 6:7, 6:2
Riske (amerikai)–Pavljucsenkova (orosz, 26.) 4:6, 7:5, 6:1
Giorgi (olasz)–Cadantu (román) 6:1, 7:6
Bacsinszky (svájci)–Fichman (kanadai) 6:1, 6:3
Sarapova (orosz, 5.)–S. Murray (brit) 6:1, 6:0
Halep (román, 3.)–Pereira (brazil) 6:2, 6:2
Curenko (ukrán)–Pfizenmaier (német) 6:3, 6:0
Bencic (svájci)–Rybariková (szlovák) 2:6, 6:3, 6:3
Duval (amerikai)–Cirstea (román, 29.) 6:4, 3:6, 6:1
Vekic (horvát)–Vinci (olasz, 21.) 6:4, 4:6, 6:4
Zvonarjova (orosz)–T. Moore (brit) 6:4, 6:7-nél félbeszakadt
Dijasz (kazah)–Mladenovic (francia) 7:6-nál félbeszakadt
Suárez-Navarro (spanyol, 15.)–Csang su-aj (kínai) 6:1, 6:2
Ivanovics (szerb, 11.)–Schiavone (olasz) 7:6, 6:4
Cseng csie (kínai)–Beck (német) 6:1, 6:3
Ka. Plisková (cseh)–Knapp (olasz) 6:7, 6:4, 10:8
Lisicki (német, 19.)–Glusko (izraeli) 6:2, 6:1
Koukalová (cseh, 31.)–Townsend (amerikai) 7:5, 6:2
Keys (amerikai)–Puig (Puerto Ricó-i) 6:3, 6:3
Svedova (kazah)–Kr. Plisková (cseh) 3:6, 6:4, 8:6
Kanepi (észt)–Jankovics (szerb, 7.) 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
8 órája

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
11 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
2025.04.15. 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
2025.04.15. 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12

„Fogalmam sincs, mi történik velem” – Zverev most sem lesz első a világranglistán

Tenisz
2025.04.09. 12:36
Ezek is érdekelhetik