ATP-vb: Federer a második meccsén sem adott esélyt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.11. 16:32
null
Federer eddig uralja az londoni O2 Arénát (Fotó: Reuters)
A második mérkőzését is szettveszteség nélkül nyerte meg a Londonban zajló ATP-világbajnokságon Roger Federer. A svájci teniszező a B-csoport második körében 6:3, 6:2-re legyőzte a japán Nisikori Keit, így rendkívül közel került a továbbjutáshoz.

 

Ugyan Nisikori jól kezdett a mérkőzésen, és 1:1-nél két bréklabdája is volt, nem tudta kihasználni ezeket, nem úgy Federer, aki megtörve a japán lendületét gyorsan el is húzott 4:1-re, és labdája volt az 5:1-hez is. A 24 éves távol-keleti játékos – aki a világbajnokságot figyelembe véve „elsőbálozó” – ezt a támadást még visszaverte, Federer szervajátékával szemben azonban tehetetlen volt. 6:3

A játék képe a második játszmában sem változott, Federer már 1:1-nél elvette Nisikori adogatását. Ezt követően gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, miután Nisikori a szett elején fájlalni kezdte a csuklóját, érezni lehetett, hogy nincs számára visszaút.

A japán 27. ki nem kényszerített hibája 4:2-nél újabb bréklabdával ajándékozta meg Federert, s az első adogatások gyatra beütése mellett a másodikok 45 százalékos rátája miatt ez a pontatlanság gyakorlatilag a japán harakirijével ért fel – a kíméletlenül játszó svájci kényelmesen nyert 6:3, 6:2-re.

„Nehéz meccset vártam. Ismerem Keit tizenhét éves kora óta, és mindig is úgy gondoltam, hogy nagy tehetség, aki előtt nagy jövő áll. Elégedett vagyok azzal, ahogy játszottam” – mondta a meccs után Federer.

Federer újabb kétszettes sikere azt is jelenti, hogy ha az esti összecsapáson Raonic legalább szettet nyer Murrayvel szemben, akkor a világranglista-2. már biztosan elődöntős.

MURRAY–RAONIC

Ez azonban egyelőre még nem jött össze. A kétszeres Grand Slam-tornagyőztes skót játékos a Nisikori Kei elleni vereséget követően azzal a tudattal lépett pályára az ellene eddig 3–1-re vezető kanadai ellen, hogy egy vereséggel elszáll az esélye az elődöntős szereplésről.

Ennek megfelelően koncentrált adogatójátékokkal kezdett, sőt 2:1-es előnyénél két bréklabdához is jutott, és bár ezekkel még nem élt, 3:2-nél már elvette ellenfele szerváját. 5:3-nál így a szett megnyeréséért adogathatott, és bár két játszmalabdát is kivédett Raonic, a harmadikkal már élt Murray (6:3).

A 27 éves skót 1:1 után ráadásul a második felvonásban is elvette Raonic adogatását, de aztán fordulni látszott a kocka, a kanadai visszabrékelt, és ha nem is könnyen, de fordított. 5:5-ig fej fej mellett haladtak innentől a felek, akkor azonban Murray ismét eredményes volt fogadóként, majd kiszerválta a meccset.

BARCLAYS ATP WORLD TOUR FINALS, LONDON (6 500 000 dollár, kemény pálya)
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Roger Federer (svájci, 2.)–Nisikori Kei (japán, 4.) 6:3, 6:2
Andy Murray (brit, 5.)–Milos Raonic (kanadai, 8.) 6:3, 7:5
A csoport állása: 1. Federer 2 győzelem/0 vereség (4:0-s szettarány, 25:12-es gémarány), 2. Nisikori 1/1 (2:2, 17:20), 3. Murray 1/1 (2:2, 21:20), 4. Raonic 0/2 (0:4, 15:26)

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
3 órája

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
7 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54
Ezek is érdekelhetik