Hopman-kupa: a kanadai szépség ragaszkodik Bieberhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.06. 13:07
Eugenie Bouchard pályafutása során először legyőzte Serena Williamset, majd Vasek Pospisil megverte John Insert ezzel Kanada 2:0-s, behozhatatlan előnybe került az Egyesült Államokkal szembeni Hopman-kupa-párharcban.

Serena Williams ezúttal nem tudott felállni a simán elvesztett első szett után (Flavia Pennetta ellen ez egy kávé segítségével sikerült neki), és 6:2, 6:1-es vereséget szenvedett Eugenie Bouchard-tól.
A 20 éves kanadai teniszező először nyert az amerikai klasszis ellen – ezzel 2–1-re szépített –, már csak ezért is vidám hangulatú interjút adott a pályán. Ebben megkérdezték tőle, hogy kivel képzelné el álmai randevúját.

Egy évvel ezelőtt Justin Biebert, a vele egykorú kanadai „énekest” nevezte meg Bouchard,
aki továbbra is kitart választottja mellett.

„Tudod mit, ragaszkodom a választásomhoz. Továbbra is Justin Bieberrel randiznék a legszívesebben. Végül is mindenki megérdemel egy második esélyt” – mondta Bouchard, aki tavaly kissé kiábrándult a kanadati popsztárból annak rendőrségi ügyei miatt.Flavia Pennetta ellen ez egy kávé segítségével sikerült neki), és 6:2, 6:1-es vereséget szenvedett Eugenie Bouchard-tól.
A 20 éves kanadai teniszező először nyert az amerikai klasszis ellen – ezzel 2–1-re szépített –, már csak ezért is vidám hangulatú interjút adott a pályán. Ebben megkérdezték tőle, hogy kivel képzelné el álmai randevúját.

Egy évvel ezelőtt Justin Biebert, a vele egykorú kanadai „énekest” nevezte meg Bouchard,
aki továbbra is kitart választottja mellett.

„Tudod mit, ragaszkodom a választásomhoz. Továbbra is Justin Bieberrel randiznék a legszívesebben. Végül is mindenki megérdemel egy második esélyt” – mondta Bouchard, aki tavaly kissé kiábrándult a kanadati popsztárból annak rendőrségi ügyei miatt.

TENISZ, HOPMAN-KUPA, A-CSOPORT
KANADA–EGYESÜLT ÁLLAMOK 2:1

Bouchard–S. Williams 6:2, 6:1
Pospisil–Isner 6:3, 7:6
Pospisil, Bouchard–Isner, S. Williams 3:6, 5:7

CSEHORSZÁG–OLASZORSZÁG 3:0
Pavlásek–Fognini 3:6, 7:5,6:1
Safárová–Pennetta 7:5, 6:3
Pavlásek, Safárová–Mitchell (ausztrál), Pennetta 8–6

Eugenie Bouchard két vereség után harmadszor már legyőzte Serenát (Fotó: Reuters)
Eugenie Bouchard két vereség után harmadszor már legyőzte Serenát (Fotó: Reuters)

 

Legfrissebb hírek

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
3 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54

Andrejeva a győzelmével top 10-es játékos lesz

Tenisz
2025.02.22. 19:02
Ezek is érdekelhetik