Juniorként a világ legjobbja, hogy látja a jövőt? – Gálfi Dalma-portré

– Biciklivel jössz? A járdán gyere! Dalmika, nem engedem, hogy az úttesten gyere, akkor inkább elmegyek érted. Így lesz, rendben?

A szigorú hangot talán ki sem néznénk Temesvári Andreából, pedig a Roland Garros 1986-os páros bajnoka az, aki Gálfi Dalma stábjában anyatigris módjára igazgatja az egyik legnagyobb magyar tenisztehetség hétköznapjait – még ha az édesapa közbenjárásának is köszönhetően a járdán biciklizős közlekedés végül elfogadható megoldás marad.

Az már az első percekben látszik, egyáltalán nem hétköznapias egy tehetséges teniszezőpalánta élete. Pláne, ha még junior Grand Slam-győztes is mellé.

***

Kulisszatitok: nehezen született meg az anyagunk Gálfi Dalmáról. A wimbledoni bajnoki cím után macera lett volna közvetlenül utolérni, a személyes találkozó augusztusban jött össze, utóbb pedig a US Openhez igazítjuk, amely csak aláhúzza írásunk létjogosultságát: Dalma az első forduló nehézsége után szettveszteség nélkül menetelt a bajnoki címig. Óriási siker ez, hiszen a US Openen korábban sohasem született egyesben magyar végső diadal!

Beszélgetésünk idején ugyanakkor még nem minden olyan rózsaszín, mint Gálfi New York-i versenyruhája, előtte tör ki a „botrány": a fiatal reménység Stollárral, Valkusszal és Szintai Dáviddal együtt nem vehet részt az U18-as Eb döntőjén. A szövetségi kommunikáció „sportemberhez méltatlan magatartást” emleget. Utóbb azért árnyaltabbá válik a kép, véletlenül sem kell alkoholos befolyásoltságra vagy még durvább kihágásokra gondolni, némi fegyelmezetlenség áll a háttérben. A wimbledoni bajnok édesapja, Gálfi Tamás nem is vitatja a döntést, annak „tálalását" nem tartja megfelelőnek. Ám az eset tükrében még inkább természetes, hogy lánya mellett az apa is fontos szereplője beszélgetésünknek.

„Ezek a lányok egyéniségek, nem szürke eminenciások. Én úgy gondolom, ezért nyerhettek Grand Slamet. Ezt figyelembe kell venni. Ilyen cselekedetek minden osztálykiránduláson előfordulnak. A szövetség részéről el is fogadható a büntetés, fiatalok még, lehet példát statuálni, hogy többet hasonló ne forduljon elő. Ám a szövetség honlapján megjelent ködösítés rendkívül szerencsétlen volt” – zárja a témát rövidre az apa.

***

Gálfi Dalma augusztus 13-án töltötte be a tizenhetet, de már évek óta annak rendeli alá az életét, hogy profi játékos legyen. Balatonfüred kisvárosi nyugalmát két éve a főváros mozgalmas forgatagára váltotta, hogy fejlődése igazodjon a lineárishoz. Ugyanezért az iskolapadot is maga mögött hagyta, magántanulóként készül az érettségire, miközben havonta utazik szerte a nagyvilágba. Mást ne mondjunk, az elmúlt egy évben a környező országok és a Grand Slam-helyszínek mellett megfordult többek között Németországban, Görögországban, Olaszországban és Mexikóban is, az év hátralévő része pedig szinte folyamatosan a tengerentúlra szólítja (Ausztráliába, illetve az Egyesült Államokba).

Szó se róla, képességei kiemelkedőek, elég csak eredménylistájára tekinteni, a világ egyik legnépszerűbb és éppen ezért óriási konkurenciával rendelkező sportágában azonban semmi sincs garantálva. Mert a sikerek nyomán olyan váratlan nehézségekkel is meg kell küzdenie, mint például a wimbledoni sikert követő elképesztő médiaérdeklődés. Beszélgetésünk végén meg is jegyzi az egyik ismerős: „Ez fárasztóbb, mint a tenisz, nem? Lassan talán vége lehetne ennek az őrületnek!"

Ha jönnek a trófeák, aligha.

***

„Wimbledon a tenisz szentélye. Ott vannak a nagyok. Azon a pályán lehet játszani, ahol előtte Djokovics vagy Serena Williams lépett pályára. Ezek felülmúlhatatlan értékek" – hangzik el a beszélgetés során, mit is jelent a nyár közepi bombasztikus eredmény – soha színmagyar páros még nem nyert Grand Slamet! –, amit vasárnap az egyéni diadallal sikerült még inkább megfejelni.

Bármilyen hihetetlen, Gálfi Dalma számára vasárnapig sem feltétlenül az All England Clubban elért győzelem jelentette a legnagyobb sikert. Egyéni sportágként az egyéni sikereit hangsúlyosabbnak tartja, ezért a US Open felette áll, de még a tavaly év végi, idei év eleji felnőtt tornagyőzelmek is legalább annyit érnek a szemében. Hangsúlyozza, az egyénire koncentrál a jövőben is, mindazonáltal a két junior trófea már olyan eredményt jelképez, amit akár az unokáinak mesélhet ötven év múlva.

Gálfi Londonban azzal a Stollár Fannyval verte végig a mezőnyt, akivel a gyerekkori harcok során nem mindig voltak puszipajtások, de a lányok úton vannak a profizmus felé, érnek, formálódnak – egymáshoz is. „Kisebb korunkban nagyobb súrlódások is voltak, de mára átalakult a kapcsolatunk. Elfogadtuk, hogy mindketten jó versenyzők vagyunk, és együtt is lehetünk sikeresek" – mondja Dalma, aki másik tehetségünkkel a nála egy évvel idősebb Bondár Annával is jó kapcsolatot ápol, két kisebb felnőtt tornán is diadalmaskodtak már együtt.

Dalma egyébként tartja: kialakítható jó kapcsolat abban a világban is, ahol a többség nap mint nap egymás vérét szívja. „Szerintem igenis lehetnek barátságok a női teniszben. Az Australian Open elődöntőjében például Katie Swan győzött le, akivel jóban vagyok. Őt a vereség után is ugyanúgy meg tudtam ölelni."

***

Szakértők szokták ecsetelni, hogy a női teniszben a játékosok többsége esetében a 16–20 éves kor közötti időszak a leginkább meghatározó, ekkor dől el, van-e esélyük megállni a helyüket a profik cseppet sem kisasszonyos világában.

„Nem is gondolkodom másban, csak a profi karrierben – mondja Dalma. – Én is úgy vélem, hogy nagy lépések előtt állok. Elkezdtem már a felnőttek között játszani, de ezek még csak erős juniorverseny szintű tornák voltak. Most jönnek a 25 és 50 ezer összdíjazású tornák, azokon derül ki, hova tartozom."

Annak belövésére még tehát várnunk kell, mire is lehet elég tehetsége a felnőttek között. Ezt elsősorban az határozza meg, miként tud fejlődni a kritikus területeken, amiket viszont kellő önismerettel pontosan be tud lőni.

„Fejben, mentálisan kell fejlődni – hangsúlyozza az édesapa, s Dalma rögtön példaként citálja a wimbledoni egyes meccset. – Megnyerhettem volna, de a hasfalsérüléstől teljesen elment az önbizalmam. Folyton az járt a fejemben, vajon mit fogok kezdeni magammal, ha nem működik az első szervám. Ki is kaptam."

„Ezért jár pszichológushoz és mentálhigiénés szakemberhez is – kínál megoldást a szülő. – [Temesvári] Andi nagyon jó, hogy ebben a stábban benne van. Nőként tudja, mi zajlik a női lélekben, a fejében. És nagyon jól tudja ezeket a helyzeteket kezelni, ha kell, orvosolni."

S hiába Gálfi (és fiatal honfitársai) jó eredményei, garancia nincs a felnőttek között is a sikerre. „Mindig bizonytalanok voltunk. Még most is – árulja el az édesapa. – Még mindig nem lehet kijelenteni, hogy top százas teniszező lesz. Statisztikát lehet felhozni, hogy aki a lányoknál juniorban a top tízben van, abból felnőttként hat fog bekerülni a top százba. Mi csak remélni tudjuk, hogy Dalma benne lesz a hatvan százalékban. De ha azt vesszük, ezzel a hatvan százalékkal nagyságrendileg jobbnak tűnnek az esélyeink, mint három éve, amikor statisztikai alapon egy százaléka volt erre."

***

A tenisz költséges sportág. Balatonfüredről a profik közé, továbbmegyünk, a junior-világranglista első tíz helyéből a hatvan százalék közé pedig még inkább az. Az előrelépéshez edzői stáb (Dalmát Temesvári Andrea és a korábbi Fed-kupa-kapitány, Barátosi Levente segíti, a kondiedzéseket Simai Péter irányításával végzi), a hazai feltételek lehető legjobbá tétele kell, s ehhez jönnek csak az igazán kiemelkedő külföldi kiadások, utaztatással, nevezési díjakkal, szállás- és étkezésköltségekkel. Nem nehéz utánaszámolni, éves szinten nem jön ki hét számjegyű összegből.

„Amit szponzoroktól kapunk, arra elég, hogy az ő versenyeztetését megoldjuk – mondja Gálfi Tamás. – Van néhány céges szponzorunk, és sok a baráti támogatást. Az állásomat adtam fel ezért. Most, hogy Dalma már nagyobb, könnyebb a helyzet, jövök-megyek, intézkedek, miközben a feleségem, aki továbbra is pedagógusként dolgozik, a hátteret biztosítja."

Dalma támaszkodhat egy német menedzserirodára is, amely már néhány hónap alatt rengeteg segítséget nyújtott. Ebben a sűrű időszakban ez el is kél, hiszen a versenynaptárban maximum fél évre tudnak előre tekinteni. A WTA-versenyeken még nincs esélye indulni, szabadkártyákra minimális az esély, de egyébként is előtte a 25, 50 ezres kisebb versenyeken kell „megizmosodnia". Ahogy juniorok között elért kiemelkedő egyéni eredményei is mutatják, mára kinőtte a magyaros „salakszerelmet" – pedig idehaza gyakorlatilag kizárólag a vörös borításon lehet építkezni –, és hozzáedződött a kemény pályához, amelyet kedvenc felületének tart.

Dalma wimbledoni partnere, Stollár Fanny az Egyesült Államokban pallérozódik Nick Bollettieri világhírű akadémiáján. Kérdezem, egy külföldi műhelyből Dalma nem indulna-e jobb esélyekkel – a válasz egyértelmű.

„Voltak külföldi hívások, de Dalma nem alkalmas erre. Fanny igen, Dalma viszont más lelkialkat. Neki fontosabb a biztos családi háttér. Egy külföldi akadémia annyiban különbözik a hazai helyzettől, hogy ott minden száz méteren belül van. Nekünk pedig itt ki kell logisztikázni, hogy kondira ide, pszichológushoz oda. Ugyanakkor azt ki kell emelnem, hogy nagyon sokat köszönhetünk a helynek, ahol Dalma edzhet, a Park Tenisz Klubnak, illetve személyesen Homonnay Gézának. A segítségük nélkül nem tartanánk itt."

Pedig a magyar közeg nem feltétel nélkül támogató, egy-egy sikeresen induló pályafutásra az emberek szeretik kivetíteni vágyaikat, egyéni sportolók esetében pedig különösen sok a névtelen, személyeskedő támadás. Vajon erre miként lehet felkészíteni a tinédzsereket?

„A tenisz népszerű sportág, ráadásul sok pénz van benne, aminek a bevételi oldala nyilvános, és az is érdekli az embereket – magyarázza Gálfi Tamás. – Mennyit nyert azzal a meccsel, mennyit veszített ezzel... És az emberek kíváncsiak. Erre nekünk is kell megoldást találni, hogy Dalmi ezeket tudja kezelni. Nem tiltom a kommentek olvasását sem, de nem szabad foglalkozni vele..."

„Arra már magamtól is rájöttem, hogy nem érdemes" – vág a szavába a lánya.

***

Érdekel még, mi Gálfiék véleménye arról, teniszben Magyarországról miért nem tudnak úgy kibontakozni a tehetségek, mint más környező országokból, a csehektől, szerbektől, horvátoktól. A kérdést a fejjel magyarázzák.

„Menedzselés és mentalitás, ebben vagyunk elmaradva – fejti ki véleményét az apa. – Utóbbira jó példa, hogy egy amerikai akkor is elhiszi magáról, hogy jó, ha nem az. Pedig nem mindig az. Viszont ők váltig állítják ezt. Ez talán a történelmünkből is fakad, és ez a mentalitásprobléma láthatóan más sportágainkra is érvényes. Szakemberhiány is van, de aki jó itthon, az van ugyanolyan jó, mint a külföldiek. Inkább mindig az a kérdés, hogy bele tudják-e adni a szívüket-lelküket."

Dalmától azt firtatom, mivel lenne elégedett tíz év múlva. „Top ötven, top húsz" – válaszol.

„De ezek között is óriási különbség van! – teszi hozzá az apa. – Ha stabil top százas lenne, már nagyon örülnénk. De ha ott van az ember, akkor nyilván megjön az étvágy."

***

„Egy-egy szabad nap épp ezért bele kell még, hogy férjen. De ez nem jelenti azt, hogy akkor most átugrik a Balaton Soundra."

Az óvó atyai szavakon gondolkozom, ami arra érkezik válaszul, napi három edzés, a rengeteg utazás és meccs mellett mennyire teszi túlterheltté a hétköznapokat.

Vajon hány 17 éves bírná folyamatosan ezt a terhet? Vajon hány fiatalnak jutna eszébe esténként, hogy mégiscsak elő kellene venni azt a tankönyvet az érettségire készülve, miközben a következő héten csapot-papot itt hagyva New Yorkba utazik? Vajon tényleg furcsa-e, hogy egy ilyen 17 éves lányt már nem lehet autoriter módon irányítani?

Aztán viszont eszembe jut Dalma vallomása is a beszélgetés elején: „Még gyereknek érzem magam, de nyilvánvalóan, amit csinálok napról napra, az már nem gyerekmunka."

Szavak, amiket csak top százasként lehet majd igazán értékelni.