Fed-kupa: vereség a lettektől is, osztályozón a magyarok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.05. 14:17
A magyar női teniszválogatott pénteken Lettországtól is kikapott a Fed-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján az izraeli Eilatban, így szombaton a kiesés elkerüléséért küzd majd.

Az egyesek után 1:1-re álló csata a páros mérkőzésen dőlt el, melyen magyar részről Jani Réka és Gálfi Dalma lépett pályára. A meccs tétje nagy volt: a győztes biztosan maradhat ebben az osztályban, míg a vesztes szombaton osztályozót játszik.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a hat bréket hozó, 52 perces nyitószett rövidítéssel végződött, melyben a magyar duó csak két pontot nyert, így az ellenfél került szettelőnybe. A második játszmában a lettek 3:0-ra elhúztak, innen pedig már nem volt visszaút, az összecsapás másfél órát tartott. Juhász Gábor kapitány együttese ƒ– melyből hiányzik a világranglistán 51. Babos Tímea – a szombati helyosztón a B csoport sereghajtójával, a Dél-afrikai Köztársasággal találkozik, a vesztes kiesik a zóna II. csoportjába.

A dél-afrikaiak a Chanel Simmonds (317. a világranglistán), Ilze Hattingh (650.), Madrie Le Roux (707.) Michelle Sammons (-) összeállítású csapattal utaztak Izraelbe. A magyarok közül Jani Réka a 234., Gálfi Dalma a 336., Bondár Anna a 371., míg Stollár Fanny az 533. a WTA-rangsorban.

A D csoport másik mérkőzésén a belgák 3-0-ra verték meg a bolgárokat. Ezt azt jelenti, hogy százszázalékos teljesítménnyel megnyeték a csoportot, és szombaton a feljutásért küzdhetnek. A magyarok Bulgáriától 2:1-re, Belgiumtól 3:0-ra kaptak ki.

A 14 válogatott csoportmérkőzéseire szerdától rendezték. A négy csoportgyőztes szombaton a rájátszásban dönt arról, melyik két csapat jut fel a világcsoport II rájátszásába. A csoportok utolsó helyezettjei arról határoznak, melyik két csapat esik ki a zóna II. csoportjába.

Az előző két évben Budapest adott otthont a csoport küzdelmeinek, a magyarok mindkét alkalommal ötödikek lettek, így bennmaradtak a zóna I-es csoportjában.

FED-KUPA
D csoport, 3. forduló:

Magyarország–Lettország 2:1
Diana Marcinkeva, Jelena Ostapenko-Jani Réka, Gálfi Dalma 7:6 (7–2), 6:3

KORÁBBAN:
Jani Réka-Luca - Jelena Ostapenko 3:6, 2:6
Bondár Anna–Diana Marcinkevica 6:4, 6:4

A csoport másik mérkőzésén:
Belgium–Bulgária 3:0
A csoport végeredménye:
1. Belgium 3 győzelem/0 vereség
2. Bulgária 2/1
3. Lettország 1/2
4. Magyarország 0/3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik