Aus. Open: Federer a döntőben! Öt szettben megverte Wawrinkát

Vágólapra másolva!
2017.01.26. 12:45
null
Roger Federer 2010 után ismét döntős az Australian Openen (Fotó: AFP)
A négyszeres bajnok Roger Federer ötszettes mérkőzésen, 7:5, 6:3, 1:6, 4:6, 6:3-ra megverte a 2014-es győztes Stan Wawrinkát az Australian Open férfi egyesének elődöntőjében, ezzel 2010 óta először, összességében hatodik alkalommal bejutott a melbourne-i Grand Slam-torna döntőjébe.

Az előjelek Federer mellett szóltak, hiszen az eddigi 21 összecsapásukból 18-at megnyert, kemény pályán pedig hibátlan a Wawrinka elleni mérlege (13–0).

Az első játszmában egy brék döntött, Federer 6:5-nél elvette Wawrinka adogatójátékát, és 50 perc után szettelőnybe került (7:5). A második szettben a fiatalabbik svájci 2:3-as állásnál egy ki nem kényszerített hibával ismét elbukta a szervagémjét, ezzel brékhátrányba került, amit nehezen tudott megemészteni, szó szerint kettétörte az ütőjét – ezek után már nem is volt esélye „visszajönni" a játszmába (6:3).


FEDERER A 100. AUSTRALIAN OPEN-MECCSÉRE KÉSZÜLHET

• Jimmy Connors után Roger Federer a második játékos, aki egy Grand Slam-tornán 100 mérkőzést játszik. A nyolcszoros GS-győztes amerikai a US Openen 115, Wimbledonban 102 meccsig jutott, míg Federernek a vasárnapi döntő lesz a századik meccse Melbourne-ben, ahol 86–13 a mérlege.

• A US Openen 1974-ben döntőt játszó Ken Rosewall óta a 35 esztendős és 5 hónapos Federer a legidősebb férfi játékos, aki Grand Slam-tornán döntőbe jutott.

A harmadik szettben Federer dekoncentráltnak tűnt, kétszer is elveszítette az adogatójátékát, amit fogadóként nem tudott kompenzálni (1:6). A negyedik játszmát Wawrinka újabb brékkel kezdte – sorozatban harmadszor vette el Federer szervagémjét –, ám honfitársa a következő játékban azonnal egyenlített. Ezek után viszont Federeren elkezdtek mutatkozni a fáradtság jelei, s bár a következő három adogatójátékát könnyedén hozta, 4:4-nél Wawrinka kihasználta a harmadik bréklabdáját, majd semmire hozta a saját játékát (4:6).

A döntő játszmában Federer már nemcsak Wawrinkával, hanem önmagával is küzdött, hiszen szinte teljesen elkészült az erejével. Ütéseinek nem volt éle, és egyre több hiba csúszott a játékába. A fontos pillanatokban azonban a helyén volt az esze (és a szíve), 1:1-nél és 2:2-nél is bréklabdát hárított, majd Wawrinka szívességet tett neki azzal, hogy egy kettős hibával elveszítette a szervagémjét (4:2).

Ez óriási lökést adott Federernek, aki az utolsó két adogatójátékát simán megnyerte, és 3 óra 4 perces csatában bejutott a döntőbe! De annyira elfáradt, hogy a meccslabda értékesítése után kis túlzással nem is tudott örülni a győzelmének, legalábbis a látványos ünneplés elmaradt (6:3).



A négyszeres győztes (2004, 2006, 2007, 2010) Roger Federer 2010 óta először, összességében hatodik alkalommal jutott be az Australian Open döntőjébe, és készülhet pályafutása 28. Grand Slam-fináléjára.

A 17-szeres GS-bajnok svájci három napot pihenhet a vasárnapi döntőre, amelyben Rafael Nadal vagy Grigor Dimitrov lesz az ellenfele. Ha a spanyol jut be a fináléba, akkor Federer és Nadal a 2011-es Roland Garros óta először találkoznának Grand Slam-torna döntőjében.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (50 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Federer (svájci, 17.)–Wawrinka (svájci, 4.) 7:5, 6:3, 1:6, 4:6, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik