Tenisz: a Federert legyőző Haas indulhat Wimbledonban

Vágólapra másolva!
2017.06.21. 16:54
A 39 éves Tommy Haas szabadkártyával elindulhat a július 3-án kezdődő wimbledoni teniszbajnokságon, az év harmadik Grand Slam-tornáján.

A szervezők szerdán hozták nyilvánosságra, hogy az utolsó profi szezonját teljesítő német játékos – aki múlt héten, Stuttgartban legyőzte Roger Federert – ott lehet a főtáblán.

A volt világranglista-második Haas, aki pályafutása során rengetegszer bajlódott sérüléssel, 1997-ben játszott először a füves pályás Grand Slam-versenyen, a legjobb eredményét pedig 2009-ben érte el, amikor az elődöntőig jutott. A jelenlegi világranglistán a 252. helyen áll, így alanyi jogon nem vehetne részt a viadalon.

A német mellett ott lehet a főtáblán a tavalyi juniorbajnok kanadai Denis Shapovalov is, aki a februári, britek elleni Davis-kupa-párharc során egy elrontott labdamenet után dühében beleütött a labdába, amely a bal szemén eltalálta a vezetőbírót.

A 17 éves játékost akkor leléptették, a mérkőzésvezetőt pedig meg kellett műteni.

 

Legfrissebb hírek

Fritz kikapott, 19 éves cseh meccsel Djokoviccsal Miami trónjáért

Tenisz
11 órája

Darja Kaszatkina ausztrál színekben teniszezik tovább

Tenisz
Tegnap, 10:58

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
Tegnap, 8:20

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
2025.03.28. 08:44

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29
Ezek is érdekelhetik