Fucsovics Márton: Kapjunk egy nagyágyút, mondjuk Svájcot Federerrel!

– Azt kérte, inkább délután hívjam. Milyen volt a vasárnap esti ünneplés…?
– Őszintén: visszafogott – felelte nevetve Fucsovics Márton, aki két egyéni és Balázs Attilával közös párosbeli sikerével főszerepet vállalt abban, hogy a magyar Davis-kupa-válogatott legyőzte Oroszországot, így jövőre 1996 után ismét a legfelsőbb osztályban, a világcsoportban folytathatja. – Elég későn kezdődött a vacsora, aztán a csapattagokkal ünnepeltünk egyet, de tényleg nem vittük túlzásba.

– Volt már annál nagyobb eksztázisban, mint amikor azt üvöltötte a mikrofonba a Karen Hacsanov elleni siker után, hogy „A világcsoportban vagyunk!”?
– Ez volt a legcsodálatosabb pillanat a karrieremben. El is csuklott a hangom, pedig ez nem jellemző rám. Megható pillanat volt, kerestem a szavakat. Elképesztő érzés volt, amikor felfogtam, hogy a világcsoportban játszunk jövőre. Még hasonlót sem éltem át soha.

– Volt bármiféle eredménykényszer kettő egyes előnyben?
– Nem volt rajtam nyomás, hiszen már azzal is túlteljesítettük az elvártakat, hogy a világcsoportba jutásért játszottunk. Egy évvel ezelőtt még ezt sem gondolta volna senki. Eddig is csak nyertünk, és az oroszok elleni siker után jövőre is csak nyerhetünk a világcsoportban.

AZT VÁLASZOLTA, HOGY OKÉ

– Egy nappal a mérkőzés után: mi kellett ahhoz, hogy fáradtan is legyőzze Hacsanovot?
– Jól kellett játszanom.

– Ennyi?
– Nagyjából igen. A három nap során ellene játszottam a legjobban, erre pedig nagy szükségem volt, mert tényleg rendkívül fáradt voltam a pénteki és szombati meccsek után

– A harmadik szettben öt kettőről öt négyre jött fel az orosz, ráadásul volt tizenöt negyven is. Mi járt a fejében?
– Nehéz visszagondolni ezekre a pillanatokra, olyan gyorsan történt minden. Nagyon meg akartam nyerni a játszmát, mert problémás lett volna, ha belemegyünk egy négy- vagy ötszettes meccsbe. Lehet, hogy ő bírta volna jobban. Az adogatások előtt csak arra koncentráltam, hogy be kell ütnöm az első szervákat. De azért tudat alatt ott volt, hogy a világcsoportért szerválok, kicsit megremegett a kezem.

– Pedig ez nem jellemző önre, korábban is került feszült helyzetbe a Davis-kupában.
– Igen, én olyan típus vagyok, aki általában nem görcsöl rá ezekre a helyzetekre, meg tudom oldani a problémákat, különösen a Davis-kupában. Most is sikerült.

– Az utolsó pontot követően a székbíró az alapvonalhoz futva mondta be, hogy kint volt a labda. Tényleg kint volt?
– Igen, abban biztos vagyok. Mondtam is utána a csapatnak, biztosan kint volt Hacsanov labdája, de olyan sáros volt a salak, hogy alig lehetett látni a nyomot. Bekarikáztam egyet, odajött a székbíró, de egy másik nyomra mutatott. Mondtam neki, hogy tőlem kereshet másik nyomot, de hogy kint volt a labda, az biztos. Azt válaszolta, hogy oké, aztán felemelte a mutatóujját, hogy out.

– Igazi hősként ünnepelték, a levegőbe dobálták. Milyen érzés volt ezt átélni?
– Ilyenben még sohasem volt részem, ez a siker óriási mérföldkő a pályafutásomban. Nagy élmény volt, amit nem felejtek el életem végéig. Teljesen más egy ilyen, mint az egyéni tornagyőzelmek. Itt a csapatért, a hazámért játszom.

Ő IS LEHET TOP 40-BEN

– Évek óta mondogatja, hogy mennyire fontos önnek a Davis-kupa. Ez a férfiteniszben nem igazán jellemző. Miért? Ez hazafiság, hála a szövetség támogatásáért, vagy jó érzés nyíregyházi barátokat látni az alapvonal mögött?
– Részben mindegyik, nekem tényleg fontos a magyar teniszsport. Egész évben alig tudok itthon, magyar közönség előtt játszani, mindig nagyon várom ezeket a pillanatokat. Hihetetlen volt látni, amikor kinéztem a kispad mögé, hogy ott ülnek a csapattársak, az edzők, és mindenki értem szorít.

– Ez egyfajta felelősség is, nem?
– Persze, ez azzal is jár, hiszen bíznak bennem. Az edzőkkel, játékosokkal, gyúrókkal és húrozókkal, az egész csapattal azon dolgoztunk, hogy nyerjünk Oroszország ellen. Az én sikerem az ő sikerük is.

– Két top negyvenes játékost győzött le. Ilyenkor nem jut eszébe, hogy ha az egyéni versenyeken is így teljesítene, ön is ott lehetne, nem pedig százon kívül?
– Azért még én is lehetek a top negyvenben…

– Tény, de ez már korábban is megtörténhetett volna.
– Inkább arra fognám ezt, hogy későn érő típus vagyok. Már az év végére stabil top százas játékos szeretnék lenni, aztán remélem, két-három éven belül a legjobb ötvenbe kerülök.

– Mi segítheti ebben?
– Ha minden versenyt Magyarországon, ilyen közönség előtt rendeznének meg…

– Jelzem a Magyar Teniszszövetségnek, hogy a négy Grand Slam-tornát legyen szíves Budapestre hozni!
– Az jó lenne! A viccet félretéve, nyilván az egyéni teljesítményemen nekem kell változtatnom, de jó úton járok, az idén már szebb eredményeim voltak. Csak idő kérdése a jobb ranglistahelyezés, ebben biztos vagyok.

JÖJJÖN MONDJUK SVÁJC ÉS FEDERER

– Ha már fejlődés, nyilván sokat köszönhet Sávolt Attilának. Jól láttam, hogy néha csak a szemkontaktus elég volt ahhoz, hogy megnyugodjon?
– Igen, Attila mindig higgadtan figyeli a meccseket, ha már összenézünk, önbizalmat ad nekem. De az is jó érzés volt, hogy a szünetekben ott ült mellettem Köves Gábor szövetségi kapitány, aki segített a taktikában vagy éppen a lehiggadásban.

– Azt nyilatkozta, az országnak és önnek is rengeteget számít ez a siker. Az, hogy a világcsoportba juttatta a válogatottat, jelenthet több szponzori támogatást?
– Nagyon bízom benne! Próbálkozunk, és a szövetség is rengeteget segít, de nyilván sohasem jön rosszul egy új támogató.

– Hat évvel ezelőtt azért nem játszhatott Andy Murray és a brit válogatott ellen, mert viselkedése miatt kirakták a csapatból. Hogyan jutott el onnan a mostani Fucsovics Mártonig, aki a nemzeti csapatban példakép lett, akire okkal nézhetnek fel a fiatalok?
– Ahogy mondta, az hat éve történt, fiatal voltam még, és teljesen más ember. Tényleg nincs különösebb oka, egyszerűen felnőttem, csak kicsit talán később, mint mások.

– Említette, hogy milyen jó a csapategység. A Davis-kupa előtt Genovában indult, Balázs Attila ellen pedig olyan negyeddöntőt játszott, hogy azt éreztük, méricskélik, kinek nagyobb a…
– Igen, volt egy kis presztízsszaga a mérkőzésnek, hiszen nemzetközi tornán még sohasem játszottam magyar teniszező ellen, szóval meg akartam mutatni, hogy én vagyok a jobb. De Atival nagyon jóban vagyunk, szeretek vele edzeni, sokat segített nekem az oroszok ellen is.

– Szerdán sorsolják a világcsoport párosítását. Kit választana?
– Azt szoktam mondani, kapjunk egy nagyágyút, mondjuk Svájcot Federerrel a csapatban, vagy játsszunk például Olaszország ellen, és legyen esélyünk a győzelemre. Vagy inkább nyerjünk!