Roland Garros: mogorva sztárvendég Babosék meccsén

KLEIN RON (Párizs)KLEIN RON (Párizs)
Vágólapra másolva!
2018.05.30. 19:53
null
Nick Kyrgios nézőként sem hazudtolta meg magát (Fotó: MTSZ, Zádor Péter)
Hosszú sor várakozott arra, hogy a nyolcas pálya viszonylag szűkös lelátójára felférjen az idei Roland Garros első szerdai játéknapján. Bár tucatnyi magyar érdeklődött a program negyedik mérkőzése, tehát Babos Tímea szereplése iránt, azért a legtöbben párja, a francia Kristina Mladenovic miatt igyekeztek megkaparintani az üres székek valamelyikét.

 

A mérkőzés első játéka alatt az ötödik várakozó a sorban Nick Kyrgios volt, aki amúgy könyöksérülése miatt az utolsó pillanatban lépett vissza a versenytől. Az ausztrál megjelenése nem volt teljesen meglepő, hiszen régóta viharos kapcsolatban él honfitársával, Ajla Tomljanoviccsal, aki Babosék ellen szerepelt a kínai Csang Suaj oldalán.

A rendkívül tehetséges, de többnyire balhéi miatt középpontba kerülő Kyrgios a tűző napon ácsorgott Boston Celtics-pulóverben, és a viselkedésével is hozta a tőle megszokottat: amikor különböző korosztályok közös képet szerettek volna kérni tőle, ő bólintott, majd mogorva tekintettel szándékosan hátat fordított…

Azért mi megpróbáltuk megtudni tőle, hogy van a könyöke és mikor térhet vissza a pályára, de Kyrgios szűkszavúan annyit mondott, sajnálja, hogy nem játszhat, viszont most nem teniszezőként érkezett, ezért nem szeretne nyilatkozni.

Az első szett harmadik játéka elhúzódott, márpedig csak azt követően engedték be a várakozó nézőket a lelátóra. A sokadik egyenlő állásnál a türelmetlen Kyrgios dühös arckifejezéssel mormolt maga elé valamit, ami feltehetőleg nem egy gyerekmese egyik részlete volt…

 

Legfrissebb hírek

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
23 órája

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
Tegnap, 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01

Megint Nardi vár Fucsovicsra a dubai tenisztornán

Tenisz
2025.02.23. 18:54

Andrejeva a győzelmével top 10-es játékos lesz

Tenisz
2025.02.22. 19:02

Tenisz: Fucsovics Márton csak egy játékot veszített

Tenisz
2025.02.22. 09:47
Ezek is érdekelhetik