Tenisz: Szepesi akart lenni – 70 éves Machán Róbert

– Akár hetvenkedhetne is.
– Mire gondol?

– Hetvenesztendősen éveket letagadhat, és remekül teniszezik.
– Remekül már nem, de majd' mindennap. Régi barátok a partnerek, jól érezzük magunkat.

– Egykori ellenfelek is vannak köztük?
– A minap Varga Gézával ütögettünk egy jót.

– Van még valaki, aki régi becenevén Kopasznak szólítja?
– Gézán kívül kevesen.

KONCERTRE SIETVE A KISSTADIONBA

– Emlékszik még, mi volt a legjobb ranglistahelyezése?
– Százkettedik voltam egyéniben, párosrangsor pedig csak 1984-től létezik. Játszottam még akkor, de túl voltam már a csúcson.

– Baranyi Szabolcs, Szőke Péter, Taróczy Balázs nemcsak kortársai, hanem párostársai is voltak egyben. Mi miatt választották önt?
– Nagyképűség nélkül mondhatom, olyan neves külföldi teniszezők mellett is játszottam, mint a spanyol Juan Gisbert vagy a cseh Pavel Slozil. Talán azért, mert jól készítettem elő, mozgékony voltam és kreatív.

– Továbbá a nyesett fonákja párját ritkította. A párosjátékra születni kell?
– Én tudatosan készültem rá. Felmértem ugyanis a helyzetemet, hogy csak párosban lehetek válogatott. Ki is pécéztem, hogy Szikszay András helyén, mert amikor én feljövőben voltam, ő már leszállóban volt. 1969 májusában Baranyi Szabolcs oldalán be is mutatkoztam a Davis-kupa-csapatban. De a tudatos készülés nem csak ebből állt: a párosjáték rejtelmeibe Jancsó Antal avatott be, gyakorlatilag maga mellé vett. Ő párosspecialistának számított, s én igyekeztem felnőni mellé. Nem felejtem el, egy Budapest-bajnokságon a Gulyás, Szikszay duó volt az ellenfél, én pedig állandóan az órámat nézegettem, mert jegyem volt a Spencer Davis Group koncertjére a Kisstadionba. Kikaptunk, Jancsó később meg is kérdezte, miért idegeskedtem, és amikor megtudta az okot, figyelmeztetett, hogy a sportnak mindent alá kell rendelni.

KIUGRÁS A GRASSHOPPERSHEZ

– Kezdetben Baranyival, aztán Taróczyval alkotott eredményes párost a Davis-kupa-csapatban, s ugyanígy a fedett pályára kiírt Király-kupában, ám 1976-tól Taróczy a tétmeccseken Szőkével lépett pályára – holott Taróczyval egymást követő két évben is tornadöntőbe jutott.
– Sőt, sorozatban a harmadik esztendőben Benyik Jánossal is finalisták voltunk! A széria 1973-ban Prágában kezdődött és Firenze majd Shreveport következett. De valóban, Jákfalvi Béla szövetségi kapitány úgy döntött, hogy Taróczy Szőkével alkot párost. Ennek az volt az oka, hogy előtte eltiltottak.

– Önről ezt nehéz elképzelni.
– Pedig a Népsport a második oldalán öles betűkkel megírta, hogy Machán Róbert külföldön engedély nélkül csapatbajnoki mérkőzést játszott. Az történt, hogy egy svájci versenyen megkerestek az első osztályból éppen kieső Grasshoppers vezetői, hogy szerződjek ki a csapatbajnoki meccseikre, mert minél előbb szeretnének visszajutni. A versenynaptáramba belefért, gondoltam, miért ne?! Noha Zürich nyugaton van, és akkoriban nem lehetett csak úgy utazgatni, nem gondoltam volna, hogy bármilyen probléma származhat belőle. Ám kiderült, és itthon felfújták a dolgot. Annyiban volt kellemetlen, hogy nem sokkal előtte azért igazoltam a Honvédból a NIM-be, mert a minisztérium csapata lehetőséget adott, hogy befizethessek egy OTP-öröklakásra – hangsúlyozom, nem a lakásért igazoltam át, hanem a lehetőségért, hogy a saját pénzemből vehessek egyet. Szekér Gyula kohó- és gépipari miniszter tájékozódott, majd utána kijelentette, hogy nincs abban semmi, hogy kint játszom, mert a versenyszabályzat a magyar viszonyokra vonatkozik, hogy nem játszhatok két klub színeiben csébét. Végül fél évre azért eltiltottak a külföldi versenyekről és az akkor egyetlen hazai nemzetközi bajnokságtól, Jákfalvi pedig a Taróczy, Szőke párosnak szavazott bizalmat.

– Ám volt olyan is, hogy telefonon hívták a Davis-kupa-csapatba…
– A nyolcvanas évek közepén az NSZK-beli Essen csapatát erősítettem, Varga Géza volt a Dk-csapat kapitánya, s Casablancából hívott, azonnal utazzak, mert a Marokkó elleni meccs előtt az együttes fele kidőlt, csak Taróczyra számíthat száz százalékban, s úgy sakkozott, velem a párost is megnyernénk, és akkor megvan a mérkőzés. Akkor már nemigen játszottam három nyert játszmára, de mentem, s Balázs két egyesével meg a párossal hoztuk is a meccset.

THOMAS MUSTER ELVEI SZELLEMÉBEN

– A Dk-csapatnál és a Fed-kupában a hölgyeknél több alkalommal is vezette a válogatottat. Hiányzott a kapitánykodás?
– Konkrétan nem, de mindig úgy gondoltam, hogy sokat köszönhetek a tenisznek, s ebből szeretnék valamit visszaadni. Amikor Berényi János szövetségi elnök lett, hívott technikai igazgatónak, ám rögtön egy Dk-találkozó következett. Kapitányként az osztrák Thomas Muster elveit követtem, aki szerint a kapitány dolga, hogy tartsa a játékos ütőjét, törülközőjét, és ne okoskodjon.

– Másfél évtizede szakkommentátor a Sport tévénél. Ennyire ragaszkodik a teniszhez?
– Meg fog lepődni: mindig Szepesi akartam lenni, ráadásul van egy vele kapcsolatos élményem, azon túl, hogy a közvetítéseit hallva rajongtam a címeres mezért, és válogatott futballista akartam lenni. Ha nem is futballban, de az lettem, s erre nagyon büszke vagyok. Alig múltam tízéves, egy népligeti versenyen kikaptam egy nagy laklitól, s elsírtam magam. Egyszer csak valaki megfogta a vállam és azt mondta, kisöreg, fel a fejjel, nyersz te még nagy versenyt. Megismertem Szepesi hangját, de nem hittem a fülemnek, felnéztem, s ő állt mellettem. A fia is azon a pályán játszott, és a rádióriporter imádta a teniszt is. Szepesi hatására mindig motoszkált bennem, hogy kipróbáljam magam a pályának ezen az oldalán, és jól érzem magam a Sport tévénél, remélem, hogy a nézők meg a készülékek előtt.

– A kerek évfordulóhoz érkezve minden kerek?
– Ha naponta legalább egy órát ütögethetek, igen.