Tenisz: megint műteni kell Del Potro térdét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 17:08
Ismét műteni kell az olimpiai ezüst- és bronzérmes argentin teniszezőt, Juan Martín del Potrót, mert eltört a térdkalácsa.

A 30 éves Del Potro szerdán a londoni torna első fordulójában legyőzte a kanadai Denis Shapovalovot, majd jelezte, fájó térde miatt nem tudja folytatni a versenyt, és visszalépett. Az amerikai nemzetközi bajnokság tíz esztendővel ezelőtti győztese a térdproblémái miatt csak öt viadalon indult el idén, szombaton pedig a közösségi oldalán úgy fogalmazott, nem tudja, hogy a szerdai volt-e pályafutása utolsó mérkőzése.

„A gyógyulás során tisztábban fogok látni, akkor már látom majd, mit bír a testem. Az orvosok szerint nem kétséges, hogy a műtét a legjobb kezelés. Ezúttal is bízom a felépülésben” – mondta.

Del Potrónak csuklósérülés miatt négy operációra volt szüksége 2009 óta, de sikerült visszatérnie az élmezőnybe, 2016-ban olimpiai döntőbe jutott, azóta pedig kilenc alkalommal szerepelt ATP-torna fináléjában.

Legfrissebb hírek

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
8 perce

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
23 órája

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22
Ezek is érdekelhetik