Tenisz: Federer az idén csak a Roland Garroson indul salakon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.14. 10:41
null
Roger Federer a 2019-es Roland Garros elődöntőjében a későbbi győztes Rafael Nadaltól kapott ki (Fotó: AFP)
Roger Federer csak a Roland Garroson indul az idei salakpályás szezonban – mondta a Reuters hírügynökségnek a svájci teniszező menedzsere.

 

A volt világelső 2017-ben és 2018-ban a teljes salakos idényt kihagyta, tavaly pedig csupán két tornán indult, mielőtt megérkezett Párizsba. A mostani hírek arról szóltak, hogy a madridi és a római viadalt szánja felkészülésnek a francia nyílt bajnokságra, de menedzsere, Tony Godsick ezt cáfolta.

„A mostani állás szerint csak a Roland Garros-részvételt tervezi” – mondta Godsick.

A 38 éves Federer az elmúlt években drasztikusan csökkentette azon versenyek számát, amelyeken elindul, hogy megpróbálja elnyújtani a karrierjét. Ennek jegyében például az idei Australian Open előtt – sok riválisával ellentétben – nem vett részt az ATP-kupán, inkább a családjával töltötte az időt, mielőtt megkezdte 22. idényét az ATP körversenyen. Ausztráliában ezzel együtt az elődöntőig jutott, csak a későbbi győztes Novak Djokovics tudta megállítani.

A svájci sztár 20-szoros Grand Slam-győztes – Párizsban egyszer, 2009-ben nyert –, legutóbb 2018-ban, Melbourne-ben emelhetett magasba GS-trófeát.

Menedzsere szerint az utolsó tornája a március végén-április elején esedékes miami viadal lesz, majd hosszú pihenő után érkezik meg a Roland Garrosra, amely május 24-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

Tenisz
2 órája

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
23 órája

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
Tegnap, 18:20

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
2025.04.15. 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
2025.04.15. 11:43

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Búcsúzott a Marozsánt kiejtő Monfils, Djokovics sem jutott tovább Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.09. 19:12
Ezek is érdekelhetik