US Open: Nisikorinak másodjára is pozitív lett a tesztje, veszélyben az indulása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.22. 12:19
null
Nisikori játéka veszélyben a US Openen (Fotó: AFP)
Egy héten belül másodszor is pozitív lett a koronavírustesztje a japán tenisz férfi éljátékosának, Nisikori Keinek, akinek így kétségessé vált a szereplése az idei US Openen, az augusztus 31-én rajtoló Grand Slam-tornán.

Az elmúlt hétvégi vizsgálati eredmény nyomán már visszalépett a jövő héten kezdődő New York-i, eredetileg Cincinnatibe tervezett kemény pályás viadaltól. A világranglista korábbi negyedik helyezettje – aki most a 31. helyen áll – vasárnap közölte, hogy két héttel a US Open rajtja előtt megfertőződött.

A 30 éves játékos hozzátette, hogy enyhék a tünetei, és házi karanténba vonul Floridában. A megismételt és újfent pozitív teszteredmény ismeretében szombaton Nisikori azt mondta: még nem adta fel a reményt, hogy ott lehet az amerikai nyílt bajnokságon. Azt is tudatta, hogy az újabb vizsgálata a jövő hét elején lesz.

Az élteniszezők közül a címvédő spanyol Rafael Nadal és kanadai Bianca Andreescu mellett a nőknél a világelső Ashleigh Barty, a tavalyi US Openen elődöntős svájci Belinda Bencic, a 2019-ben ugyancsak a négy közé jutó ukrán Elina Szvitolina, a világranglistán hetedik holland Kiki Bertens, valamint a 2004-ben bajnok orosz Szvetlana Kuznyecova is jelezte, hogy nem vesz részt az idei US Openen.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a legendás ausztrál teniszező, Fred Stolle

Tenisz
4 órája

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
2025.03.04. 12:26

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.04. 08:33

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01
Ezek is érdekelhetik