Tenisz: Nadalnak idén sem lesz meg a hiányzó párizsi trófea

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.11.07. 18:50
null
Alexander Zverev két szettben legyőzte Rafael Nadalt Párizsban (Fotó: AFP)
Két szettben legyőzte az első helyen kiemelt Rafael Nadalt, így a német Alexander Zverev lesz Danyiil Medvegyev ellenfele a párizsi kemény pályás férfi tenisztorna vasárnapi döntőjében.

 

Az első játszma harmadik játékában a spanyol elvesztette az adogatójátékát, és Zverevnek ez elég volt, hogy hozza a nyitó szettet. Egy brékkel a másodikban is vezetett 4:2-re, de Nadal innen még fordítani tudott, 4:5 után azonban már csak a német nyert gémet. A két játékos eddig hétszer csapott össze egymással, Zverev másodszor kerekedett felül.

A 23 éves teniszező idén eddig két viadalon diadalmaskodott, és ha győz a fináléban, karrierje 14. ATP-sikerét aratja.A 20-szoros Grand Slam-torna-győztes, volt világelső Nadal az ATP 1000-es versenyek közül csak a párizsit nem nyerte még meg soha pályafutása során.

Zverev ellenfele vasárnap Danyiil Medvegyev lesz. A harmadik helyen kiemelt játékos szombaton két szettben, 1 óra 38 perc alatt múlta felül a kanadai Milos Raonicot. Medvegyev egyszer, riválisa kétszer vesztette el az adogatójátékát a mérkőzés során. A világranglistán ötödik, 24 éves orosz teniszező az idei csonka szezonban még nem nyert tornát, pályafutását tekintve hét ATP-sikernél jár.

ATP 1000-ES TORNA, PÁRIZS (3 732 680 euró, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
A. Zverev (német, 4.)–Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 7:5
Medvegyev (orosz, 3.)–Raonic (kanadai, 10.) 6:4, 7:6 (7–4)

A DÖNTŐBEN
10.00: A. Zverev (német, 4.)–Medvegyev (orosz, 3.)

Legfrissebb hírek

A Fülöp-szigeteki Eala tovább menetel Miamiban; Zverev búcsúzott a tenisztorna nyolcaddöntőjében

Tenisz
5 órája

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
16 órája

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
20 órája

Gálfi Dalma kétjátszmás győzelemmel kezdett Antalyában

Tenisz
2025.03.25. 14:01

Zverev és Szabalenka sem botlott Miamiban, Paolini kiverte Oszakát a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.03.24. 23:30

Mégis folytatja pályafutását a teniszező Alizé Cornet

Tenisz
2025.03.24. 16:46

Videó: Sportszerűtlen? – így nyert az ukrán teniszező Miamiban

Tenisz
2025.03.24. 13:23

Djokovics megdöntötte Nadal rekordját

Tenisz
2025.03.24. 08:33
Ezek is érdekelhetik