Roland Garros: Zverev és Cicipasz is komoly megerőltetés nélkül jutott négy közé

Vágólapra másolva!
2021.06.08. 23:50
null
Zverev (feketében) fogadhatta a gratulációt a mérkőzés után (Fotó: AFP)
A Párizsban zajló francia nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének negyeddöntőjében a torna 6. kiemeltje, a német Alexander Zverev három játszmában legyőzte a világranglistán 46. helyet elfoglaló spanyol Alejandro Davidovichot.

A 22 éves Alejandro Davidovich pályafutása eddigi legjobb szereplését nyújtotta a Roland Garroson, hiszen soha korábban nem jutott túl Grand Slam-tornán a 4. fordulón, most pedig Alexander Zverev ellen már az ötödik mérkőzésére készült. Amely találkozón az első játszma valóságos „brékfesztivált” hozott, s amelyből a szintén élete legjobb Garros-szereplésére készülő 24 éves német jött ki jobban: ő négyszer vette el Davidovich adogatását, a spanyol viszont csak háromszor tette ezt meg, így Zverev nyerte az első játszmát 6:4-re.

A másodikban egyoldalúvá vált a játék, mert ugyan Davidovichaz első adogatójátékát még tudta hozni, többször erre már nem volt képes a szettben, Zverev 26 perc alatt 6:1-re vitte a játszmát. A harmadik is hasonlóan alakult, azzal a különbséggel, hogy ekkor a spanyol rögtön elvesztette az adogatását, s csak a szett közepén tudott egy játékot „megtartani”, így ezt a szettet is 6:1-re húzta be Zverev.

A német tehát meglepően gyorsan, 96 perc alatt komolyabb megerőltetés nélkül került a legjobb négybe – a Roland Garroson pályafutása során először játszhat elődöntőt, ahol Sztefanosz Cicipasz lesz az ellenfele, az ötödik helyen kiemelt görög ugyanis szintén három szettben nyert az orosz Danyiil Medvegyev ellen. Cicipasz egymást követő második évben jutott a legjobb négy közé a Garroson, tavaly Novak Djokovics jelentette számára a végállomást.

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
FÉRFI EGYES

Zverev (német, 6.)–Davidovich (spanyol) 6:4, 6:1, 6:1
Cicipasz (görög, 5.)–Medvegyev (orosz, 2.) 6:3, 7:6 (7–3), 7:5

SZERDÁN
Djokovics (szerb, 1.)–Berrettini (olasz, 9.)
Nadal (spanyol, 3.)–Schwartzman (argentin, 10.)

Legfrissebb hírek

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
3 órája

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
16 órája

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

A Fülöp-szigeteki Eala tovább menetel Miamiban; Zverev búcsúzott a tenisztorna nyolcaddöntőjében

Tenisz
2025.03.26. 23:30

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49
Ezek is érdekelhetik