Aus. Open: Gálfi nagy küzdelemben kapott ki a selejtezőben

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.12. 08:47
null
Gálfi Dalma nem jutott főtáblára (Fotó: Getty Images)
Gálfi Dalma szoros mérkőzésen 4:6, 7:6, 6:7-re kikapott a holland Indy de Vroome-tól a Melbourne-ben zajló ausztrál nemzetközi teniszbajnokság (Australian Open) selejtezőjének 2. fordulójában, így nem jutott főtáblára.

 

A világranglista 126. helyén álló magyar nem kezdett jól Indy de Vroome (WTA-252.) ellen, a bekötött combbal pályára lépő holland ugyanis 6:4-es sikert ért el az első szettben. A második felvonásban mindkét teniszező háromszor veszítette el az adogatását, a tie-breaket végül Gálfi nyerte meg 11–9-re.

A mindent eldöntő szettben De Vroome rögtön brékelt, ám az MTK Budapest sportolója nagyot küzdött, és 5:4 után egyenlített (5:5). A magyar a következő játékot simán, 15-re hozta (6:5), de a holland egalizált (6:6), így ismét jöhetett a tie-break, amelyben Gálfi nem tudta tartani a lépést, 10–6-ra elveszítette, tehát 4:6, 7:6, 6:7-es vereséget szenvedett, és kiesett.

Bondár Anna és Udvardy Panna, illetve Fucsovics Márton alanyi jogon került fel a melbourne-i főtáblára, amelyen hétfőn kezdődnek az összecsapások.

Mint beszámoltunk róla, Jani Réka hétfőn kikapott a selejtező 1. fordulójában, és kiesett.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE
Női selejtező, 2. kör

Gálfi Dalma (12.)–Indy de Vroome (holland) 4:6, 7:6 (11–9), 6:7 (10–6)

Legfrissebb hírek

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
11 órája

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
Tegnap, 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
Tegnap, 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
Tegnap, 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
Tegnap, 9:29

Gálfi Dalma párosban is továbbjutott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 18:31

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22
Ezek is érdekelhetik