Tenisz: nyert a világelső Barty; kizárás trágárságért Adelaide-ben

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.01.05. 13:13
null
Ashleigh Barty továbbjutott (Fotó: Getty Images)
A világelső ausztrál Ashleigh Barty bejutott a negyeddöntőbe az Adelaide-ben zajló, keménypályás tenisztorna női versenyében.

A hazai kedvenc – aki erőnyerőként kihagyta a nyitókört – szetthátrányból fordítva, 2 óra 13 perces csatában gyűrte le a 17 éves amerikai Cori Gauffot.

Kiesett ugyanakkor a második kiemelt Arina Szabalenka, az idei első meccsét vívó fehérorosz játékost a szlovén Kaja Juvan búcsúztatta, aki 100. a világranglistán.

A férfiaknál botrányosan ért véget a zentai születésű Laslo Djere és Corentin Moutet találkozója. A francia teniszező a második szettben többször is kifogásolta ellenfele viselkedését és a mérkőzésvezető döntéseit is, majd amikor elvesztette a játszmát, több alkalommal trágárságokat kiabált a bíró felé. A felek ezután elvonultak frissítésre az öltözőbe, és amikor visszatértek, a székbíró sportszerűtlen viselkedésre hivatkozva bejelentette Moutet leléptetését.

A búcsú körülményei miatt a 22 éves játékos a nyolcaddöntő kiharcolásáért járó pénzdíját sem kapja meg.

WTA 250-ES TORNA, ADELAIDE (703 580 dollár)
NYOLCADDÖNTŐ
Barty (ausztrál, 1.)–Gauff (amerikai) 4:6, 7:5, 6:1
Juvan (szlovén)–Szabalenka (fehérorosz, 2.) 7:6 (8–6), 6:1
Rogers (amerikai)–Szakkari (görög, 3.) 7:6 (7–5), 2:6, 6:4
Ribakina (kazah, 7.)–Bouzkova (cseh) 6:3, 6:4

ATP 250-ES TORNA, ADELAIDE (521 000 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Cilic (horvát, 3.)–Monteiro (brazil) 6:4, 7:6 (7–3)
Djere (Györe, szerb, 7.)–Moutet (francia) 4:6, 7:5-nél Moutet-t kizárták
M. Ymer (svéd)–Kvon Szun Vu (dél-koreai, 8.) 6:3, 6:2
Kokkinakis (ausztrál)–Tiafoe (amerikai, 4.) 3:6, 7:5, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Babosék az elődöntőben búcsúztak Méridában

Tenisz
2025.03.01. 09:15

Babos Tímeáék párosa elődöntős Mexikóban

Tenisz
2025.02.28. 08:28

Bondárék játék nélkül búcsúztak párosban Austinban

Tenisz
2025.02.27. 08:59

Babosék a negyeddöntőben a méridai tenisztornán

Tenisz
2025.02.27. 08:41

Székesfehérvár Open: Gálfi Dalma is indul

Tenisz
2025.02.21. 18:00

Őrizetbe vették Emma Raducanu zaklatóját

Tenisz
2025.02.21. 09:37

Az ütőt letette, a bíróságon harcol Simona Halep

Képes Sport
2025.02.19. 14:03

Bondár Anna: A fejlődés az elsődleges cél

Tenisz
2025.02.17. 18:57
Ezek is érdekelhetik