Tenisz: szoros mérkőzésen kapott ki Melbourne-ben Bondár Anna

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.01.06. 07:48
null
Bondár Anna a legjobb tizenhat között alulmaradt Melbourne-ben (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú Bihari Napló)
Katerina Siniaková után az orosz Anasztaszija Potapovát már nem tudta legyőzni Bondár Anna a Melbourne-ben zajló, 239 477 dollár összdíjazású WTA-tenisztornán, így a nyolcaddöntőben búcsúzott.

 

A magyar teniszező magabiztos játékkal kezdett, az első két adogatását 15-re hozta, majd kettőt 30-ra nyert meg, azonban orosz ellenfele 4:4-nél 30-ra elvette Bondár kezdését, a sajátját pedig simán hozta, így az első szettet Potapova húzta be 6:4-re.

A játék kiegyenlített volt, a második játszmában mindenki hozni tudta a saját adogatását – annak ellenére, hogy 4:4-nél az orosznak ismét volt három bréklabdája –, így következhetett a rövidítés. Itt Potapova 4–2-re is vezetett, de ezután egy adogatópontot sem tudott hozni, aminek köszönhetően Bondár 7–4-re behúzta a tie-breaket, amihez az is kellett, hogy ellenfele két kettős hibát üssön.

A döntő szettet Potapova indította jobban, 1:0-nál két bréklabdája is volt, azonban ezeket kivédte Bondár. 3:2-nél úgy tűnt, a magyar teniszező könnyedén hozza az adogatását, ám miután megnyerte az első két pontot, sorozatban bukott négyet, így elveszítette a gémet, amibe belejátszott a két kettős hibája is. Orosz ellenfele a kiharcolt előnyt nem sokáig tudta megőrizni, hiszen rögtön elbukta a saját adogatását, Bondár pedig hozta a magáét, így egyenlített(4:4).

Végül az oda-vissza brék után Potapova egyre többet hibázott, 4:4-nél Bondár ismét elvette ellenfele kezdését, de a magyar nem tudta kiszerválni a mérkőzést, azaz5:5-ről folytatódhatott a találkozó. Az orosznak ez kellő erőt jelentett ahhoz, hogy összeszedje magát, a saját adogatását semmire hozta, majd a második meccslabdáját kihasználta, így 7:5-re megnyerte a döntő szettet és a mérkőzést is.

WTA-TORNA, MELBOURNE (239 477 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ
Anasztaszija Potapova (orosz)–Bondár Anna 6:4, 6:7 (4–7). 7:5

Legfrissebb hírek

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
1 órája

Marozsán egyet javított, Fucsovics egyet rontott a világranglistán

Tenisz
23 órája

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Bondárék játék nélkül búcsúztak párosban Austinban

Tenisz
2025.02.27. 08:59

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Bondárnak a nyitó kör jelentette a végállomást az austini tenisztornán

Tenisz
2025.02.25. 19:53

Marozsán Fábián nem tudja, mitől esett szét a játéka Bautista ellen

Tenisz
2025.02.24. 21:01
Ezek is érdekelhetik