Tenisz: Casper Ruud elődöntős a Buenos Aires-i tornán

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.12. 06:55
null
Casper Ruud két szettben jutott elődöntőbe (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt Casper Ruud könnyedén jutott négy közé a Buenos Airesben zajló, 600 ezer dollár (186 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán – írja az MTI.


ATP BUENOS AIRES

A norvég játékos két játszmában verte a hazai közönség előtt szereplő Federico Coriát.

A pénteki negyeddöntős programot nem tudták befejezni, mivel az utolsó meccs a harmadik szett elején eső miatt félbeszakadt.

ATP DALLAS

Taylor Harry Fritz meccslabdáról kapott ki a 708 ezer dollár (219 millió forint) összdíjazású dallasi kemény pályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.

Az első helyen kiemelt amerikai játékost honfitársa, a hetedikként rangsorolt Marcos Giron múlta felül három játszmában úgy, hogy a harmadik szettben Fritz a mérkőzésért adogatott, s egy ízben egyetlen labdamenet megnyerésére volt a győzelemtől.

Az elődöntőbe kizárólag amerikai játékos jutott.

ATP 250-ES TORNA, BUENOS AIRES
Salakpálya, 600 ezer dollár (186 millió forint) összdíjazás
NEGYEDDÖNTŐ
Ruud (norvég, 1.)–Coria (argentin) 6:3, 6:4
Sonego (olasz, 3.)–Verdasco (spanyol) 6:4, 7:6 (7–4)
Delbonis (argentin, 6.)–Fognini (olasz, 4.) 6:4, 6:4
Schwartzman (argentin, 2.)–Cerundolo (argentin) 3:6, 6:2, 1:1-nél eső miatt félbeszakadt

ATP 250-ES TORNA, DALLAS
Kemény pálya, 708 ezer dollár (219 millió forint) összdíjazás
NEGYEDDÖNTŐ
Giron (amerikai, 7.)–Fritz (amerikai, 1.) 6:4, 3:6, 7:6 (7–3)
Opelka (amerikai, 2.)–Mannarino (francia, 5.) 6:3, 6:4
Isner (amerikai, 3.)–Pospisil (kanadai) 6:4, 6:4
Brooksby (amerikai, 4.)–Thompson (ausztrál) 6:3, 6:0

Legfrissebb hírek

Djokovics a 60. 1000-es döntőjét vívhatja Miamiban

Tenisz
3 órája

Tíz év után van újra cseh játékos a négy között Miamiban; Djokovics tovább írja rekordját

Tenisz
16 órája

Fucsovics a második fordulóban búcsúzott Gironában

Tenisz
2025.03.27. 18:34

Tenisz: Gálfi Dalma egyesben a nyolcad-, párosban a negyeddöntőben búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.27. 17:17

Marozsán Fábián: Vissza kell szereznem az önbizalmamat

Tenisz
2025.03.27. 16:48

Djokovics meccse elmaradt Pegula elnyúló mérkőzése miatt

Tenisz
2025.03.27. 09:29

Udvardy Panna ismét az első fordulóban búcsúzott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 13:49

Djokovics tovább építi a rekordját, Paolini sporttörténelmet írt Miamiban

Tenisz
2025.03.26. 09:22
Ezek is érdekelhetik