Wimbledon: Novak Djokovics és Iga Swiatek az első kiemeltek

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.21. 15:23
null
A címvédő Novak Djokovics az első kiemelt Wimbledonban (fotó: AFP)
A világranglistán harmadik, címvédő Novak Djokovics lesz az első kiemelt a férfiaknál a wimbledoni teniszbajnokság hétfőn rajtoló főtáblás küzdelmeiben.

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a szerb sztár azért került a kiemelési lista élére, mert a világelső Danyiil Medvegyev nem léphet pályára Londonban, miután a házigazdák az ukrajnai háború miatt kitiltották az orosz és fehérorosz játékosokat. Az ATP-rangsorban második német Alexander Zverev pedig nemrég bokaműtéten esett át, és egyelőre harcképtelen.

A 20-szoros Grand Slam-győztes Djokovics az év elején oltatlansága miatt nem szerepelhetett az Australian Openen, a Roland Garroson pedig a negyeddöntőben kikapott a 22. GS-trófeáját begyűjtő Rafael Nadaltól. A belgrádi teniszező ráadásul tovább csúszik majd a ranglistán, mivel bajnokként 2000 pontot elveszít, ugyanis az ATP (és a WTA) nem oszt pontokat Wimbledon után az oroszok és fehéroroszok száműzése miatt.

A második kiemelt a 36 éves Nadal lesz, ami azt is jelenti, hogy a két sztár csak a döntőben találkozhat egymással Londonban.

A nőknél a 35 mérkőzés óta veretlen, világelső Iga Swiatek az első kiemelt, a második pedig az észt Anett Kontaveit.

A wimbledoni szervezők korábban az előző két év füves pályás eredményei alapján készítették el a kiemelést, tavaly óta viszont már a világranglistákat veszik alapul.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kétjátszmás győzelemmel kezdett Antalyában

Tenisz
15 órája

Mégis folytatja pályafutását a teniszező Alizé Cornet

Tenisz
2025.03.24. 16:46

Videó: Sportszerűtlen? – így nyert az ukrán teniszező Miamiban

Tenisz
2025.03.24. 13:23

Djokovics megdöntötte Nadal rekordját

Tenisz
2025.03.24. 08:33

Baboséknak a nyolcaddöntő volt a végállomás Miamiban

Tenisz
2025.03.23. 23:07

Djokovics bejutott a 3. fordulóba a Miami Openen

Tenisz
2025.03.21. 22:25

Stollárék nem bírtak az első kiemelttel Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 19:26

Gauff lenullázta Kenint Miamiban, Szabalenka is továbbjutott

Tenisz
2025.03.20. 21:15
Ezek is érdekelhetik