Tenisz: három magyar az első 200 között a férfiak világranglistáján

Vágólapra másolva!
2022.08.29. 08:45
null
Marozsán Fábián először került be a legjobb 200 közé (Fotó: Tumbász Hédi)
A női teniszezők legfrissebb világranglistájának élén továbbra is a lengyel Iga Swiatek áll, míg legjobb magyarként Bondár Anna egy helyet javítva az 55. helyet foglalja el, míg a férfiaknál már három magyar szerepel a legjobb 200 között köszönhetően Marozsán Fábián tornagyőzelmének, aki 54 helyet előrelépve a 185. helyet foglalja el – adta hírül az MTI.

Marozsán Fábián tornagyőzelmével bekerült a legjobb 200-ba a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, így három magyar tagja van a top kétszáz mezőnyének. A rangsort továbbra is az orosz Danyiil Medvegyev vezeti.

Marozsán múlt héten Banja Lukában nyert meg egy Challenger-versenyt, ennek köszönheti, hogy a 239. helyről a 185.-re lépett előre, így a két helyet rontó Fucsovics Márton (98.) és Piros Zsombor (158.) mellett ő is bekerült a legjobb 200-ba.

Az élmezőnyben nem történt jelentős változás, a legjobb tizenötben egyedül az olasz Matteo Berrettini tudott egy helyet előre lépni. A hétfőn rajtoló amerikai nyílt bajnokságon öt játékos, a ranglistaelső Medvegyev mellett Nadal, Cicipasz, Alcaraz és Ruud harcol a világelsőségért.

FÉRFI TENISZ-VILÁGRANGLISTA (zárójelben a legutóbbi helyezés)
1. ( 1.) Danyiil Medvegyev (orosz) 6885 pont
2. ( 2.) Alexander Zverev (német) 5760
3. ( 3.) Rafael Nadal (spanyol) 5630
4. ( 4.) Carlos Alcaraz (spanyol) 5100
5. ( 5.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 4890
6. ( 6.) Novak Djokovics (szerb) 4770
7. ( 7.) Casper Ruud (norvég) 4695
8. ( 8.) Felix Auger-Aliassime (kanadai) 3625
9. ( 9.) Cameron Norrie (brit) 3415
10. (10.) Hubert Hurkacz (lengyel) 3355
11. (11.) Andrej Rubljov (orosz) 3120
12. (12.) Taylor Fritz (amerikai) 3090
13. (13.) Jannik Sinner (olasz) 3020
14. (15.) Matteo Berrettini (olasz) 2360
15. (14.) Pablo Carreno Busta (spanyol) 2340
…98. (96.) Fucsovics Márton 545
…158. (158.) Piros Zsombor 338
…185. (239.) Marozsán Fábián 290
…296. (276.) Valkusz Máté 165

A nőknél az élcsoportban szintén egyetlen változás történt: a kanadai Granbyban rendezett tornán győztes orosz Darja Kaszatkina egyet javítva a kilencedik helyre lépett előre.

NŐI TENISZ-VILÁGRANGLISTA (zárójelben az előző helyezés)
1. ( 1.) Iga Swiatek (lengyel) 8605 pont
2. ( 2.) Anett Kontaveit (észt) 4360
3. ( 3.) Maria Szakkari (görög) 4190
4. ( 4.) Paula Badosa (spanyol) 3980
5. ( 5.) Onsz Dzsabúr (tunéziai) 3920
6. ( 6.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3470
7. ( 7.) Simona Halep (román) 3255
8. ( 8.) Jessica Pegula (amerikai) 3201
9. (10.) Darja Kaszatkina (orosz) 3015
10. ( 9.) Garbine Muguruza (spanyol) 2886
11. (11.) Emma Raducanu (brit) 2756
12. (12.) Coco Gauff (amerikai) 2687
13. (13.) Belinda Bencic (svájci) 2635
14. (14.) Leylah Fernandez (kanadai) 2540
15. (15.) Beatriz Haddad Maia (brazil) 2317
…55. (56.) Bondár Anna 1042
…78. (78.) Udvardy Panna 762
…91. (91.) Gálfi Dalma 676
…133. (134.) Jani Réka 464

(MTI)

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2 órája

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
6 órája

Bondár Anna kiesett a nyolcaddöntőben az oeirasi tenisztornán

Tenisz
9 órája

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
2025.04.15. 19:59

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
2025.04.15. 15:01

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
2025.04.15. 11:43

Marozsán négy helyet előrelépett a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.04.14. 11:14

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09
Ezek is érdekelhetik