Tenisz: sportági fórum az elmúlt évtized problémáiról

MIHÁLYI PETRAMIHÁLYI PETRA
Vágólapra másolva!
2022.11.09. 10:59
null
Sportági fórumot tartott a teniszszövetség az elmúlt évtized problémáiról (Fotó: Koncz Márton)
Az előzetes nyílt levelezés alapján úgy tűnt, nagy dráma zajlik a magyar teniszben, ám a jelenlegi vezetőség égisze alatt először megrendezett sportági fórumon, amelyen zömmel szülők vettek részt, többnyire kellemes légkör uralkodott, s úgy tűnt, a többség megnyugtató választ kapott a felvetésekre.

Korrekt kérdések, korrekt válaszok jellemezték a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) vezetősége által meghirdetett első sportági fórumot a csaknem háromórás esemény legnagyobb részében. Mivel a szülők nevében „keringetett” levelek után hívta össze az MTSZ a gyűlést, várható volt, hogy jórészt szülők érkeznek a Nemzeti Edzésközpontba, ahol sok jogos felvetés hangzott el, amelyre főként Markovits László alelnök és Sávolt Attila sportszakmai igazgató reagált – de megszólalt Sütő Csilla főtitkár és az utánpótlásprogram vezetői is.

A szakemberek elismerték: nem minden döntésük tökéletes, de meghallgatják a kritikát, és ahol indokolt, ott igyekeznek felülvizsgálni a rendszert. Arra is felhívták a figyelmet, nem az elmúlt két év problémáiról beszélnek, a felvetések mögött évtizedes gondok húzódnak, amelyeket hosszú távú szakmai tervekkel lehet megoldani.

Markovits elmondta, likviditási probléma nincs, de csődközeli helyzet igen, a konszolidáció jelenleg is zajlik. Sávolt hangsúlyozta, hosszú távú tervet tettek le a magyar sportirányítók elé, amely másfél milliárd forint éves költségvetést igényel – azonban még nem született döntés, hogy megkapja-e a kért összeget a szervezet. Az MTSZ vezetősége azt is hozzátette, ez jóval kevesebb, mint amekkora összegeket az elmúlt években a tenisz kapott, és amellyel a sportág nem tudott élni.

Azt is jelezték, a szülők több javaslatában rejlik igazság, ezeket meg is vizsgálják, ugyanakkor a szakmai igazgató hozzátette, a teniszsportban is több érdekcsoport van, és előfordulhat, hogy ami a szülőknek jó, az a tagszervezeteknek vagy az edzőknek rossz, és lehetetlen mindenki igényeinek megfelelni.

Markovits László (Fotó: Koncz Márton)
Markovits László (Fotó: Koncz Márton)

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Marozsán kezd szombaton Montrealban

Tenisz
2025.01.31. 18:04

Fucsovics könnyed győzelemmel kezdte az idényt az új-kaledóniai tenisztornán

Tenisz
2024.12.31. 09:08

Jilly Ádám a negyeddöntőben már Fucsoviccsal játszhat

Tenisz
2024.12.19. 10:37

Jani Réka lesz a magyar teniszbajnokság versenyigazgatója

Tenisz
2024.12.18. 14:36

Schmitt Petra: A megújulás mellett a fenntarthatóságon is dolgozom az MTSZ-ben

Tenisz
2024.12.11. 08:38

Bejelentették a magyar teniszbajnokság megújítását, a honi viadal presztízsének visszaállítása a cél

Tenisz
2024.11.27. 20:09

Sávolt Attila: Bardóczky Kornél szemlélete sokat segíthet céljaink elérésében

Tenisz
2024.10.14. 18:34

Tenisz: Bardóczky Kornél lett a magyar férfi és a női válogatott kapitánya – hivatalos

Tenisz
2024.10.10. 14:48
Ezek is érdekelhetik