Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Indian Wellsben

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.03.08. 23:00
null
Bondár Anna 1 óra 20 perces csatában maradt alul (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna két játszmában kikapott az ukrán Dajana Jasztremszkától az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna 8.8 millió dollár (3.1 milliárd forint) összdíjazású női versenyének első fordulójában.

 

A 64 közé jutásért rendezett szerdai összecsapáson a viadal egyetlen magyar női főtáblása - aki 79. a világranglistán – 1:1 után elvette a szabadkártyával induló Jasztremszka (142.) adogatójátékát, ám a háromszoros WTA-tornagyőztes rivális gyorsan visszabrékelt, sőt, lendületbe került és elhúzott 4:2-re. Később megint oda-vissza elvették egymás szervajátékát, majd Jasztremszka – aki pályafutása legjobbjaként 22. is volt a WTA-rangsorban – 36 perc alatt 6:3-mal nyerte az első játszmát.

A folytatásban egy újabb brékkel 3:1-re vezetett Bondár, ám a rivális egyenlített, aztán 4:4-nél ismét elveszítette adogatójátékát a magyar játékos, ez pedig már a mérkőzésbe került. Jasztremszka a harmadik meccslabdáját értékesítette, így lezárta az 1 óra 20 perces csatát.

A következő körben a 16. helyen kiemelt cseh Barborá Krejcíková lesz az ellenfele.

A férfi mezőnyben Fucsovics Márton (84.) csütörtökön az idei Australian Openen nyolcaddöntős hazai kedvenccel, Jeffrey John Wolffal (44.) találkozik a nyitó körben.

TENISZ
WTA, INDIAN WELLS (8.8 millió dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)

Dajana Jasztremszka (ukrán)–Bondár Anna 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

A Fülöp-szigeteki Eala tovább menetel Miamiban; Zverev búcsúzott a tenisztorna nyolcaddöntőjében

Tenisz
2025.03.26. 23:30

Gálfi Dalma párosban is továbbjutott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 18:31

Zverev és Szabalenka sem botlott Miamiban, Paolini kiverte Oszakát a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.03.24. 23:30

Babosék a legjobb 16 közé jutottak Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 09:07

Marozsán és Bondár is búcsúzott a miami tenisztornától

Tenisz
2025.03.19. 20:52

Tenisz: Kenin búcsúztatta Kvitovát Miamiban, továbbjutott Oszaka is

Tenisz
2025.03.18. 23:55

Tóth Amarissa: Megcélzom a US Open selejtezőjét!

Tenisz
2025.03.18. 10:53

Marozsán után Bondár is nagyon nehéz sorsolást kapott Miamiban

Tenisz
2025.03.18. 09:52
Ezek is érdekelhetik