Tenisz: bejutott a döntőbe a Babosékat búcsúztató páros

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.05.19. 13:00
null
Storm Hunter és Elise Mertens döntőbe jutott Rómában (Fotó: Getty Images)
A Babos Tímeáékat a negyeddöntőben búcsúztató Storm Hunter, Elise Mertens páros bejutott a római salakpályás torna döntőjébe, miután két szettben legyőzte a Marie Bouzková, Bethanie Mattek-Sands duót.

Az ausztrál, belga duó az első szettben 2:5-ről fordított a cseh Marie Bouzková és az amerikai Bethanie Mattek-Sands ellen. A második szettet is rosszul kezdték Mertensék, azonban kétpontos hátrányukat ledolgozva 6:4-re behúzták a játszmát és a mérkőzést is.

Ellenfelük a Coco Gauff és Jessica Pegula alkotta amerikai páros lesz. Ők ketten a Desirae Krawczyk, Demi Schuurs duót győzték le három szettben. Az első játszma végén még Schuursék örülhettek, sőt a másodikban is csak tie-breakben kaptak ki. A mindent eldöntő játszmában is többször elvették egymás adogatását a párosok, végül Peguláék 10:8-ra nyertek és készülhetnek a szombati döntőre.

WTA 1000-ES TORNA, RÓMA
NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ

Hunter, Mertens (ausztrál, belga)–Bouzková, Mattek-Sands(cseh, amerikai) 7:5, 6:4
Gauff, Pegula (amerikai, amerikai)–Krawczyk, Schuurs (amerikai, holland) 4:6, 7:6 (7–5), 10:8

Legfrissebb hírek

Marozsán már elődöntős Münchenben – következik Zverev

Tenisz
6 órája

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2025.04.17. 21:54

Ugo Humbert sem okozott gondot, negyeddöntőbe jutott Marozsán Münchenben

Tenisz
2025.04.17. 18:20

Bondár Anna kiesett a nyolcaddöntőben az oeirasi tenisztornán

Tenisz
2025.04.17. 15:20

Stollárék számára véget ért a stuttgarti tenisztorna

Tenisz
2025.04.17. 14:49

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is negyeddöntőbe jutott az oeirasi tenisztornán

Tenisz
2025.04.17. 13:13

Udvardy is nyolcaddöntős Portugáliában

Tenisz
2025.04.16. 13:34

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
2025.04.15. 19:59
Ezek is érdekelhetik