Tenisz: Bondár legyőzte világranglista-14. ellenfelét – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.11. 12:47
null
Bondár Anna alig másfél óra alatt kiejtette a világranglista-14. Karolina Plískovát Rómában (Fotó: Kovács Péter)
Bejutott a legjobb 32 közé a Rómában zajló salakpályás tenisztornán a világranglista 93. helyén álló Bondár Anna, mivel szoros első és sima második szettet követően búcsúztatta a tornát 2019-ben megnyerő, korábbi világelső, jelenleg 14. helyen rangsorolt cseh Karolína Plískovát.

Az első játszma kiélezett küzdelmet hozott, Bondár pedig hiába vette el előbb ellenfele adogatását, Plísková egymás után kétszer is megtette ugyanezt, amire riválisa is brékkel válaszolt. A rövidítésbe torkolló nyitószett végén a magyar volt pontosabb.

A második játszmában Bondár meg is tartotta jó formáját, saját szervái mellett két brékkel 4:0-ra lépett el, ami után a cseh már nem tudott visszakapaszkodni, így Bondár 1 óra 24 perc alatt nyert és bejutott a legjobb 32 közé.

Bondár Anna pályafutása során először győzött le top 20-as játékost.

WTA 1000-ES TORNA, RÓMA (salakpálya, 2 527 250 euró)
NŐI EGYES, 2. forduló (a 32 közé jutásért)

Bondár (magyar)–Ka. Plísková (cseh) 7:6 (7–5), 6:2

Legfrissebb hírek

A Fülöp-szigeteki Eala tovább menetel Miamiban; Zverev búcsúzott a tenisztorna nyolcaddöntőjében

Tenisz
2025.03.26. 23:30

Gálfi Dalma párosban is továbbjutott Antalyában

Tenisz
2025.03.26. 18:31

Zverev és Szabalenka sem botlott Miamiban, Paolini kiverte Oszakát a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.03.24. 23:30

Babosék a legjobb 16 közé jutottak Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 09:07

Marozsán és Bondár is búcsúzott a miami tenisztornától

Tenisz
2025.03.19. 20:52

Tenisz: Kenin búcsúztatta Kvitovát Miamiban, továbbjutott Oszaka is

Tenisz
2025.03.18. 23:55

Tóth Amarissa: Megcélzom a US Open selejtezőjét!

Tenisz
2025.03.18. 10:53

Marozsán után Bondár is nagyon nehéz sorsolást kapott Miamiban

Tenisz
2025.03.18. 09:52
Ezek is érdekelhetik