Roland Garros: Bondárék a negyeddöntőben búcsúztak a női páros versenytől

Vágólapra másolva!
2023.06.06. 15:17
null
Az amerikai páros megfordította a második játszmát (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna a belga Greet Minnennel párban két szettben kikapott a második helyen kiemelt Cori Gauff, Jessica Pegula amerikai kettőstől a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) női páros versenyének negyeddöntőjében.

 

Az első brékre 1:2-nél került sor, ekkor Bondár Annáék semmire bukták el az adogatásukat. 1:4-nél aztán ismét elvesztették azt, s utána hiába vettek vissza egyet (2:5), az amerikai duó az első játszmalabdát kihasználva egy újabb brékkel abszolválta a szettet. 2:6

A második játszma elején viszont egyből brékelni tudtak Bondárék, de 4:3-nál, egy maratoni gém végén elbukták a szervájukat. 4:5-nél aztán már a meccsben maradásért kellett adogatniuk, ami nem is volt könnyű, végül két meccslabdát hárítva egalizáltak. 5:5-nél már Bondárék brékeltek, ám az amerikaiak rövidítésre mentettek. Noha az egyből minibrékkel indult, Gauffék fordítottak, és 7–2-vel abszolválták azt. 6:7

ROLAND GARROS, PÁRIZS (49 600 000 euró, salak)
NŐI PÁROS

NEGYEDDÖNTŐ
Cori Gauff, Jessica Pegula (amerikai kettős, 2.)–Bondár Anna, Greet Minnen (magyar, belga) 6:2, 7:6 (7–2)

Legfrissebb hírek

Babos, Bondár és Gálfi is győzelemmel kezdett a stuttgarti és az oeirasi tenisztornán

Tenisz
8 órája

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel a nyolcaddöntőben Münchenben

Tenisz
13 órája

Gombos Norbertnek elege lett, felment a lelátóra a sportszerűtlen nézőkhöz – videó

Tenisz
17 órája

Marozsán négy helyet előrelépett a tenisz-világranglistán

Tenisz
2025.04.14. 11:14

Alcaraz szetthátrányból fordított, hatodszor nyert ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.04.13. 14:09

Kiesett a címvédő Cicipasz; spanyol házielődöntő Monte-Carlóban

Tenisz
2025.04.11. 18:59

Bondár is kikapott, nem jutottak fel a mieink a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.11. 15:16

Bondár sikerével rájátszásban a magyarok a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2025.04.10. 15:14
Ezek is érdekelhetik