Roland Garros: Szabalenka nagy csatában legyőzte Szvitolinát

Vágólapra másolva!
2023.06.06. 15:00
null
Muchová elődöntős (Fotó: Getty Images)
A francia nemzetközi teniszbajnokságon (Roland Garros) megkezdődtek a negyeddöntők. A nap első női egyes mérkőzésén Karolína Muchová két szettben legyőzte Anasztaszija Pavljucsenkovát, aztán Arina Szabalenka ugyancsak két játszmában nyert Elina Szvitolina ellen.

 

NŐI EGYES

MUCHOVÁ–PAVLJUCSENKOVA

Karolína Muchová rögtön egy brékkel kezdte a mérkőzést, ám a játszma közepén Anasztaszija Pavljucsenkova egyenlített. 4:4-nél aztán ismét brékelőnybe került, adogathatott a szettért, de az orosz visszajött. Muchová 5:5-nél is nyert egy játékot fogadóként, majd ezt követően már ki tudta szerválni a játszmát. 7:5

A második szett már „tisztább” volt, ugyanis Muchová az adogatásai mögött nagyon magabiztossá vált. Ellenfelének csak kettős brékhátrányban, 2:5-nél volt bréklabdája, ám a cseh azt hárítani tudta, aztán a második meccslabdáját kihasználta, s bejutott az elődöntőbe. 6:2

Szabalenka a Roland Garroson is elődöntőt játszhat (Fotó: Getty Images)
Szabalenka a Roland Garroson is elődöntőt játszhat (Fotó: Getty Images)

 

SZABALENKA–SZVITOLINA

Ami az adogatójátékukat illeti, Arina Szabalenka és Elina Szvitolina is nagyon magabiztosan kezdte a mérkőzést. 4:4-ig fej fej mellett haladtak, aztán a fehérorosz – aki a torna után világelső is lehet, amennyiben Iga Swiatek nem jut be a döntőbe – a meccs első bréklabdáját kihasználva előnybe került, majd kiszerválta a szettet. 6:4

A második játszma Szvitolinának indult jobban, a szülése óta első Grand Slam-tornáján induló ukrán 2:0-ra vezetett, de a brékjét nem tudta megerősíteni, egy hosszú és szoros gém végén Szabalenka örülhetett (2:1). Nagyot csatáztak, 2:2-nél aztán egy újabb maratoni játék végén ismét brékelni tudott a második helyen kiemelt, előnyét pedig meg bírta tartani, a második meccslabdáját kihasználta. 6:4

A végén a kézfogás elmaradt, mivel Szvitolina nem ment oda Szabalenkához (ahogyan korábban a tornán ukrán honfitársa, Marta Kosztyuk sem). A fehérorosz a győzelmével elmondhatja magáról, hogy mind a négy Grand Slam-tornán legalább egyszer bejutott már az elődöntőbe.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (49 600 000 euró, salak)
NŐI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ
Muchová (cseh)–Pavljucsenkova (orosz) 7:5, 6:2
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Szvitolina (ukrán) 6:4, 6:4

Szerdán
Haddad Maia (brazil, 14.)–Dzsabur (tunéziai, 7.)
Swiatek (lengyel, 1.)–Gauff (amerikai, 6.)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (csütörtökön)
Muchová–Szabalenka

FÉRFI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ
14.45: Djokovics (szerb, 3.)–Hacsanov (orosz, 11.)
20.15:
Alcaraz (spanyol, 1.)–Cicipasz (görög, 5.)

Szerdán
Rune (dán, 6.)–Ruud (norvég, 4.)
A. Zverev (német, 22.)–Etcheverry (argentin)

Legfrissebb hírek

Marozsán spanyol ellenfelet kapott Indian Wellsben

Tenisz
3 órája

Györe László nyerte meg a chilei tenisztornát

Tenisz
Tegnap, 9:48

Bondár Anna a selejtező első fordulójában búcsúzott az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2025.03.02. 21:35

Tenisz: első ATP-diadalát aratta Tomás Machác

Tenisz
2025.03.02. 11:43

Cicipasz nyerte meg a dubai tenisztornát

Tenisz
2025.03.01. 19:40

Babosék az elődöntőben búcsúztak Méridában

Tenisz
2025.03.01. 09:15

Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt az acapulcói tenisztornán

Tenisz
2025.02.28. 10:28

Babos Tímeáék párosa elődöntős Mexikóban

Tenisz
2025.02.28. 08:28
Ezek is érdekelhetik