Roland Garros: Swiatek könnyedén nyerte a tavalyi döntő „visszavágóját”

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.07. 15:40
null
Haddad Maia a döntőért játszhat (Fotó: Getty Images)
A francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) női egyes versenyének harmadik negyeddöntőjében a 14. helyen kiemelt Beatriz Haddad Maia három szettben legyőzte a 7. kiemelt Onsz Dzsaburt, aztán a legjobban várt negyeddöntőben a világelső Iga Swiatek két játszmában nyert a 6. kiemelt Cori Gauff ellen.

 

HADDAD MAIA–DZSABUR

Onsz Dzsabur miután kezdésként hozta az adogatását, egyből brékelni tudta Beatriz Haddad Maiát. A következő két játék is bréket hozott, aztán a szett vége felé szintén oda-vissza brékelték egymást, majd a tunéziai kiszerválta a szettet. 3:6

Az első játszmában öt brék is volt, a másodikban viszont egyet sem láthattunk, így a rövidítés döntött. Abban Haddad Maia végig vezetett, és 7–5-tel egyenlített. 7:6

Az utolsó szettre Dzsabur elfogyott, szerváját egyszer sem tudta hozni, a 14. helyen kiemelt brazil játékos végül egy 6:1-es szettel abszolválta a mérkőzést.

Haddad Maia a Roland Garroson sorozatban harmadszor nyert szetthátrányból, s az Open-érában ő lett az első brazil nő, aki egy Grand Slam-tornán bejutott az elődöntőbe. Haddad Maia legjobb eredménye eddig GS-tornán a második fordulós szereplés volt (ez többször is sikerült neki), most a döntőért játszhat.

Robog tovább a világelső (Fotó: Getty Images)
Robog tovább a világelső (Fotó: Getty Images)

 

SWIATEK–GAUFF

A legjobban várt negyeddöntőben, a tavalyi döntő „visszavágóján” először Iga Swiatek tudott brékelni, 2:1-nél. Cori Gauff azonban egyből visszabrékelt, majd adogatását hozva egyenlített (3:3). A világelső aztán a legjobb pillanatban, 5:4-es vezetésénél ismét tudott fogadóként játékot nyerni, így elvitte az első szettet. 6:4

A második játszmában 3:2-nél egy brékkel előnybe került a lengyel, majd egy újabbal lezárta a mérkőzést. 6:2

A kétszeres Roland Garros-győztes, 22 éves Swiatek elképesztő formában van, szettveszteség nélkül jutott be az elődöntőbe, ahol nem Dzsabur lesz az ellenfele, hanem az őt legyőző Haddad Maia.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (49 600 000 euró, salak)
NŐI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ
Haddad Maia (brazil, 14.)–Dzsabur (tunéziai, 7.) 3:6, 7:6 (7–5), 6:1
Swiatek (lengyel, 1.)–Gauff (amerikai, 6.) 6:4, 6:2

Kedden játszották
Muchová (cseh)–Pavljucsenkova (orosz) 7:5, 6:2
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Szvitolina (ukrán) 6:4, 6:4

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (csütörtökön)
Swiatek–Haddad Maia
Muchová–Szabalenka

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kétjátszmás győzelemmel kezdett Antalyában

Tenisz
16 órája

Zverev és Szabalenka sem botlott Miamiban, Paolini kiverte Oszakát a nyolcaddöntőben

Tenisz
2025.03.24. 23:30

Mégis folytatja pályafutását a teniszező Alizé Cornet

Tenisz
2025.03.24. 16:46

Videó: Sportszerűtlen? – így nyert az ukrán teniszező Miamiban

Tenisz
2025.03.24. 13:23

Djokovics megdöntötte Nadal rekordját

Tenisz
2025.03.24. 08:33

Baboséknak a nyolcaddöntő volt a végállomás Miamiban

Tenisz
2025.03.23. 23:07

Djokovics bejutott a 3. fordulóba a Miami Openen

Tenisz
2025.03.21. 22:25

Stollárék nem bírtak az első kiemelttel Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 19:26
Ezek is érdekelhetik