Tenisz: Stollárék döntősök párosban a budapesti tornán

Vágólapra másolva!
2023.07.22. 22:12
null
A Stollár, Piter páros a trófeáért játszhat a Római Teniszakadémián (Fotó: MTI)
Stollár Fanny Katarzyna – Piterrel az oldalán – bejutott a párosok vasárnapi fináléjába a Római Teniszakadémián zajló, 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

 

A lengyel, magyar kettős az első három játékot vesztett pont nélkül nyerte meg Nadia Podoroska és Kamilla Rahimova ellen, ezt követően viszont a magára találó argentin, orosz duó utolérte, és tie-breakre késztette Stollárékat, akik felül tudtak kerekedni, és 50 perc játék után előnybe kerültek.

A szett után rövid kényszerű szünet követezett, a délután az orosz Marija Tyimofejeva elleni elvesztett egyes elődöntőben 3 óra 14 percet a pályán töltő Podoroskát kellett ápolni. A játszma ugyancsak szorosan alakult, és szintén rövidítésben dőlt el, ebben is Stollárék bizonyultak jobbnak. Így 1 óra 49 perc játék után ünnepelhették a döntőbe jutást, ahol a Jessie Aney, Anna Sisková amerikai, cseh párossal néznek szembe.

TENISZ
WTA BUDAPEST (250 ezer dollár, salak)
PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Katarzyna Piter, Stollár Fanny (lengyel, magyar)–Nadia Podoroska, Kamilla Rahimova (argentin, orosz) 7:6 (7–3), 7:6 (7–5)

Legfrissebb hírek

Stollárék nem bírtak az első kiemelttel Miamiban

Tenisz
2025.03.21. 19:26

Stollárék kiestek a nyolcaddöntőben Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.09. 21:03

Babosék és Stollárék is nagy csatában nyertek Indian Wellsben

Tenisz
2025.03.07. 09:00

Tenisz: A negyedik lányom volt ez a torna – Márky Jenő

Tenisz
2025.03.05. 08:01

Négy év után a budapesti WTA-tenisztorna a romániai Jászvásárba költözik

Tenisz
2025.02.26. 16:32

Tenisz: Stollárék a negyeddöntőben búcsúztak Dubaiban

Tenisz
2025.02.20. 13:02

Paolini megsérült, Stollárék játék nélkül negyeddöntősök

Tenisz
2025.02.19. 14:01

Eső miatt Stollárék kedden nem lépnek pályára Dubaiban

Tenisz
2025.02.18. 16:50
Ezek is érdekelhetik